16708. lajstromszámú szabadalom • Biztonági csavarmetsző készülék
- 2 -hogy az éken túl a hüvelyből kicsúszna. Ha a fúró metszés alkalmával akadályra talál, a mely törésre adhatna okot, akkor (c) ék, illetve (d) rúgó működésbe fog lépni, (g) horony (x) éle (c) ék (h) lejtős fölületén csúszik, az utóbbit, valamint (d) rúgót az 1. és 4. ábrában pontozással jelzett (cl dl) helyzetbe emeli, minek folytán a készülék akadálytalanul forog (i) fúró, illetve (f) szár körül, mindaddig, míg a gép meg nem áll. A készüléknek a 4. ábrában jelzett nyíl irányával ellenkező irányban való forgatása által a menetfúró önműködően emelkedik ki a munkadarabból, (d) rúgónak erőssége, illetve (c) ékre való nyomása a megfelelő csavarmenetfúró, illetve szerszám legmagasabb megengedhető igénybevétele szerint választandó. Minthogy ezen igénybevétel a szerszámok különböző mérete és a készülékhez több, az eszközlendő munkának megfelelő szabályozó rúgó adatik. Egy többé vagy kevésbé rézsútos fölületnek az éken való alkalmazása folytán, minthogy a szerszám több-kevesebb ellenállást talál, vagyis több-kevesebb erő szükségeltetik, hogy (c) éket helyzetéből, azaz a horonyból kinyomja, a rúgók kicserélése fölöslegessé válik. Helyettük, több, a szerszám leg- ' nagyobb megengedhető igénybevétele szerint választott lejtősséggel ellátott, kicserélhető (c) ékek alkalmaztatnak. Ha a készülékkel (m) csavarpeczkeket (8. ábra) akarunk beilleszteni, akkor a (g) horonnyal ellátott (f) peczket alkalmazzuk, melynek egyik végén a csavarpeczek meg- 1 felelő csavarmenetei vannak, (c) ék nyomása | (f) szárra a szerszám kiesését akadályozza meg a hüvelybe való bevezetés után. (c) ék ! j egyszerű megforgatása által (8. ábra) aké! szülékkel balirányú meneteket is lehet vágni. Az ék lejtős éle ekkor (g) horony (y) éléhez fekszik. A készülék ilykor a már leírt módon, de ellenkező irányban működik, j A helyett, hogy a készülékeket henger-I alakú hornyolt szárral látnók el, külön (o) | szerszámtartót is alkalmazhatunk. Ez utóbbi : a szerszám (f) szárához hasonló hengeralakú, 1 hosszirányában (g3) horonnyal van ellátva és (a) bélés tengelyirányában könnyen eltolhatóan van ágyazva, (o) szerszámtartó (p) feje szerszám fölvételére szolgál. A szerszám (r) szára négy éllel van ellátva és (p) fej megfelelő nyílásába nyúlik (9. ábra). SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Biztonsági csavarmenetmetsző készülék, jellemezve az által, hogy a szerszámtartó hengeralakú furattal van ellátva, mely az (a) bélésben tengelyirányban eltolható fúró vagy fúrótartó szárának fölvételére szolgál, a szerszám szára pedig egy hosszhoronnyal van ellátva, melybe egy rúgó által befolyásolt (c) ék kapaszkodik, melynek lejtőssége a szerszám megengedhető igénybevétele szerint választatik és a fúró túlnagy igénybevétele esetén (a) bélés akadálytalan forgását (i) fúró szára, illetve (o) szerszámtartó körül megengedi. 2. Egy csavarmetsző készülék 1. igénypont szerint, az által jellemezve, hogy több, különböző lejtősségű ék helyett csak egy éket használunk, mely egy kicserélhető (d) rúgó által befolyásoltatik, melynek feszélye a megengedhető igénybevétel szerint van választva. (2 mjzlap melléklettel.) CK.lAS HÉÖZVÉNV TAR8ASÁO NYOMDÁJA BUDAPESTÉ'*