16616. lajstromszámú szabadalom • Acetyléngáz-fejlesztő készülék
— 2 — A víznek (c) karbidtartányba való behatolása az említett (cl) nyíláson keresztül történik, mely (e) tolóka által tetszőleges mértékben nyitható meg és ez által a víz beáramlásának mérve, illetve a gázfejlesz- ' tés gyorsasága tetszőlegesen szabályozható. A fejlődött gáz először (c) karbidtartány (c2) ferde állású lapja mentén, ill. az akna (al) fenéklapja mellett áramlik fölfelé, azután (b) fejlesztő tartánynak fölső gázterébe jut, honnan (i) vezetéken keresztül a fogyasztás helyére szállíttatik. A (c) karbidtartánynak egyúttal forgási csapul is szolgáló említett (d dl) csap egy- , idejűleg a kalcziumkarbidból a fejlesztés 1 megtörténte után (c) tartányban visszamaradó mésziszap elvezetésére is szolgál, ezen czélból a csapnyelvnek és a csaphüvelynek furata ugy van egymással szemben elrendezvehogy azok (c) karbidtartánynak a gázfejlesztésnél eloglalt állása mellett (2. és 3. ábra) nem esnek össze, vagyis a gázelillanás meg van akadályozva, míg ellenben (c) karbidtartánynak az utánadagolásnál elfoglalt helyzetében (1. ábra) összeesnek, úgy hogy a visszamaradt híg mésziszap a karbidtartánynak a csapnyelv furatába torkolló nyílásán, valamint a (dl) csaphüvelvhez csatlakozó (k) csatornán keresztül kifolyliatik. Hogy az utánadagolás alkalmával (1. ábra) egyes kisebb karbiddarabok ki ne hullhassanak az említett nyílásokon keresztül, (c) karbidtartány belsejében az annak hegyénél lévő nyílás megfelelő rostszövet-darabkával zárható el, mely aztán az iszap levezetése alkalmával egy kampós rúd vagy hasonló közvetítésével eltávolítható. (d dl) csap a (c) karbidtartánynak (c2) falához és esetleg az (a) aknának ferde állású (al) fenekéhez erősített egyszerű sarok által is helyettesíthető, mely esetben (c) karbidtartánynak nyitott hegye és a lefolyató (kl) nyílás közé a merev (k) csatorna helyett egy hajlékony tömlőt iktatunk be azon czélból, hogy ily módon a karbidtartánynak le- és fölfelé való billentése ne akadályoz -tassék. Ekkor természetesen a fejlesztő tartánynak (kl) kifolyató nyílására külön zárócsapot kell alkalmazni azon czélból, hogy az üzem tartama alatt a gázelillanás megakadályoztazsék. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Acetyléngázfejlesztő készülék, jellemezve az által, hogy (c) karbidtartánya oly billenő szelepet képez, mely (al) fészkére billentve, az utóbbinak tömitő elzárása mellett egyidejűleg tartalmát (b) fejlesztő edények vízterébe meríti. 2. Az 1. igényponttal védett acetyléngázfejlesztő készülék, melynél (c) kalcziumkarbidtartány csuklós forgási pontjánál a mésziszap elvezetésére szolgáló (k) csatornával áll összeköttetésben. 3. Az 1. és 2. igényponttal védett acetyléngázfejlesztő készülék, melynél a kalcziumkarbidtartánynak forgási sarka (d dl) csap által képeztetik, hol az utóbbinak a (c) karbidtartány lengései által elforgatott (d) nyelve a mésziszap elvezetésére szolgáló (k) csatornát a karbidtartány állása szerint kényszermozgásúlag zárja és nyitja. 4. Az 1. igényponttal védett acetyléngázfejlesztő készülék, melynél (c) karbidtartánynak (al) szelepfészke ferde irányba fut, azon czélból, hogy ez által az aczetyléngáznak (c) karbidtartányból való kiáramlása megkönnyítessék. (1 rajzlap melléklettol.) PALLA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.