16587. lajstromszámú szabadalom • Javított szedőgép
esését, másrészt a tár alatt egy léczcserét idéz elő. E mozgó léczek sorozata egy nyugvó lécczel vau kombinálva, mely tekintettel a mozgó léczek színvonalára a tár színvonalától bizonyos távolságra van elhelyezve. A betűket az egyik mozgó léczről a másik nyugvó léczre való jutásáig egy korlát tartja, s midőn ennek végére érnek, egymásután leesésük sorrendjében csúsznak a nyugvó léczre. A léczek e sorozata egy ferde henger periferiája körül lehet elhelyezve, mely henger minden egyes billentyű megnyomásakor oly mértékben forog tovább, mely az egymásután következő léczek egymástól való távolságának megfelel. Ép úgy mozgásba hozhatók egy kis kocsi által is, mely megszakítva mozog előre s hirtetelenül visszavonul, avagy egy végtelen szalag segítségével, mely megszakítással mozog, vagy bármely más megfelelő módon. Bárhogy rendezzük ezt el, miután a betűket külön léczeken rendezzük, s így elegendő idejük van, hogy ezeken végig csúszszanak, mielőtt a közös léczen egyesülnének, magától értetődik, hogy a gép működésének gyorsasága kizárólag a szedő ügyességétől függ. E gép ugyan főképen a betűknek egymásután való kiszedésére van berendezve) de azért, világos, hogy bizonyos esetekben ugyan arra a léczre egyszerre több betűt is csúsztathatunk, ha t. i. azok rekeszei a szedés sorrendjének megfelelnek. E géppel, melynek lényegét most ismertettem, egy oly szerkezetet kombináltam, mely a sorokat önműködőlég állítja össze és választja szét, s mely a nélkül, hogy nélkülözhetlen volna, a gépet előnyösen kiegészíti, a mint azt meg fogom magyarázni. A mellékelt rajzokban bemutatok egy rendszerem szerint készült gépet. Az 1. ábra az egész gépnek elölnézete; a 2. ábra az 1. ábra (A —B) vonalának irányában készült alaprajza félnagyságban; a 3. ábra a henger keresztmetszete; a 4. ábra egy valódi nagyságban készült metszete az 1, ábrának a (C—D) vonal irányában, melyen a klaviatúra billentyűivel mozgatható összeköttetések, s a betűknek kilökésére szolgáló készülék látható; az 5. ábra egy ennek megfelelő alaprajz; a 6. ábra ugyancsak annak megfelelő előlnézet; a 7. ábra a betűk kilökésére szolgáló készülék egyik emeltyűjének három merőleges projekczió szerint készült rajza valóságos nagyságban; a 8. ábra ugyanabban a léptékben a i henger alsó vége egy részének a henger tengelyével párhuzamos metszete, melyen az alul lévő korlát s a henger megszakított mozgatására szolgáló kilincs lálható. a 9. ábra a sorok és a formátum íendezésére szolgáló s a henger alsó végén elrendezett készülék egészének hátulnézete; a 10. ábra a 9. ábra (E—F) vonala irányában készült függélyes keresztmetszet; a 11. ábra a 9. ábra (G—H) vonala irányában készült keresztmetszet, melyen a formátum rendezésere szolgáló készülék mechanizmusa látható; a 12. ábra a sorok megtartására szolgáló készülék egy részlete három projekczióban ; a 13. ábra a klaviatúra keresztmetszete; a 14. ábra a klaviatúra egy részének megfelelő alaprajza. a 15. ábra a henger mozgatására szolgáló s annak fölső végén elhelyezett mechanizmusnak s a sorok beállítására szolgáló készüknek oldalnézete; a 16. ábra megfelelő alaprajz. A gép állványa (a) hossz- és keresztdarabokból áll (1. ábra). A vízszintes keresztdarabok hordják a (b) klaviatúrát, mely különben tetszésszerinti szerkezettel bírhat. Jelen esetben a Remington írógép klaviatúráját alkalmaztam. Az állványnak függőleges hosszdarabjai közé van szerelve a (c) léczhenger, melynek (d) csapjai az állványra erősített (e f) tartókban vannak ágyazva. A (g) csavar, mely az állvány egyik hosszrúdján áthatol, a henger alsó csapjának szabályozható alátámasztására szolgál az (f) tartóban (1. és 9. ábra).