16564. lajstromszámú szabadalom • Trágyaszóró gép
_ 2 — ezen czélra külön záró alkatrészeket kellene alkalmazni. A szekrény belsejében ennek hátsó (m) falára (b) henger fölött (i) rázódeszka van alkalmazva, mely megakadályozza azt, hogy az elhintendő trágyában holt üregek keletkezzenek. Ezen rázódeszka fölött a hátsó falnak (s) hasítékán betolható (r) rosta foglal helyet, mely megakadályozza azt, hogy a trágyában esetleg benne lévő nagyobb idegen anyagok a szóróhengerhez juthassanak és az utóbbi ez által megsérüljön. A találmánybeli trágyaszoró e szerint kü. lönösen az ily gépeknél fölötte fontos szerkezetbeli egyszerűsége által tűnik ki, úgy hogy azt bármely egyszerű falusi munkásember könnyen kezelheti, a mennyiben az egész gépnek lényeges .alkatrészét az (a) trágyaszekrény és (b) szóróhíenger képezi, mely utóbbi a tengely csapjainak ágyazást nyújtó oldalfalak eltávolítása után a szekrényből igen könnyen kivehetők s ily módon a trágyaszórónak mindkét fontos alkatrésze igen könnyen megtisztogatható, hogyha ennek szüksége beáll. A találmánybeli trágyaszórónak a trágyával érintkezésbe jövő részei fémalkatrészek j nélkül vannak kiképezve, mivel a fémeket különösen a műtrágya igen erősen megtámadja s azért arra annyival nagyobb gondot j kell fordítani, hogy fémalkatrészek a trágyával érintkezésbe ne jöjjenek, mert az előbbi J az ily alkatrészekhez hozzátapad s ez a gép- : nek szabályos működését károsan befolyá- j solja. Maga az (a) szekrény karbolineummal impegnált fából, míg (b) szóróhenger (f) faléczekből áll, mely utóbbiak közé hosszanti irányban a gummiból, bőrből, vagy más alkalmas, rugalmas a trágya által meg nem támadható anyagból álló (g) lemeEeket foglaljuk be lapátok gyanánt, melyek hajlékony, ságuknál fogva az eltörés veszélyének nin-J csenek kitéve. Ezen lapátok középen (h) bor-I dával vannak ellátva, mely az (f) léczekben I kiképezett megfelelő horonyba kapaszkodik I s ily módon a lapátoknak eltolódását megj akadályozza. Ha a lapátok külső éle a hasz| nálat következtében elkopik, úgy egyszerűen | megfordíthatok és másik oldaluk lép haszná• latba, úgy hogy ez által a gép tartóssága | tetemesen növekedik. (b) szóróhenger ismeretes módon a gépnek egyik futókereke által kerékáttétel közvetítésével hozatik forgásba, még pedig ezen kerékáttétel úgy van elrendezve, hogy a henger kicserélhető kerekek által gyorsabban vagy lasabban forgatható s ily módon a trágyaszórás mérve megfelelően szabályozható. Ha a gép a 2. ábrán nyíllal megjelölt irányba forog s a trágyát ily módon kifelé szórja. A trágya-szekrény fenekén, hátul, közvetetlenül a Iszélek mellett (1) lyukak vannak kiképezve s a trágya egyrészt ezen lyukakon keresztül, másrészt a fenéklapnak hátsó szélénél szóratik ki a gépből. Ez által a trágyának jó elosztását érjük el, különösen akkor, ha az kissé nedves s ez által egyes helyeken összecsomósodik. SZABADALMI IGÉNYEK. Trágyaszóró gép, jellemezve egyetlen, a trágya-szekrény egész szélességében végignyúló (b) szóróhengere által, mely (a) szekrénynek (c) szórónyílásában oly módon van elrendezve, hogy nyugalmi helyzetében a szórónyílást bármely pillanat, nyi állása mellett is teljesen elzárja s melynek (g) lapátjai az eltörés veszélyének kikerülése végett rugalmas anyagból készítvék. (1 rajzlap mell ék lőttel.) KÍSZVÉNYXÁFSA»ÁG NYOMDÁJA HU DAPfiSTKt.