16551. lajstromszámú szabadalom • Eljárás csizmáknál czipőknél s hasonlóknál a talpnak a fejbőrrel való összekapcsolására
vagy csizmák előállításáhaz alkalmazható, a miből nagy időmegtakarítás származik az eddig követett eljárással szemben s a felbőr a talptól nem válhatik el, sem víz vagy por nem hatolhat be a czipő vagy csizma fejének belsejébe, a lábbeli megtartja eredeti formáját, mindig puha és rugalmas marad s ezért törést nem okoz, a mint az a belül varrással ellátott, közönséges módon készült czipőknél vagy bakancsoknál történik s ami szintén megbecsülendő előny, el van kerülve a talp merevsége, ami valamennyi szögecselt vagy csavarokkal ellátott lábbelitalpnak a legnagyobb hibája. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás bármily fajtájú czipők vagy csizmák előállítására, jellemezve lágyvasból előállított és a csirizzel együtt használt szögek alkalmazása által, azon czélból, hogy az (a) első talpat (e) felbőrhöz szilárdan hozzáerősíthessük, mely utóbbi alsó szélével az első talpra ráfekszik. 2. Az 1. pontban igényelt eljárásnál a rámának a már (e) felbőrhöz erősített (a) első talphoz, valamint (i) féltalpnak (g) rámához való kapcsolására lágy vasból előállított szögek és egy réteg csiriz alkalmazása. il rajzlap molléklettei.; PALI AS RÉSZVÉNY T ÁRSASÁO N /OMDÁJA BUDAPESTEN.