16486. lajstromszámú szabadalom • Föladó és fölfogó berendezésként egyaránt használható betűnyomó távíróberendezés egyenáram vagy váltakozó áram számára
— 4 — és a (Z7) szorítón keresztül a battériának nemleges sarkához. Ezen áram által a relais működtetik, (kl) és (k2) között átváltás történik és az (0 Bl) battériának helyi áramköre működésbe hozatik. Ez által az (E) elektromágnes a (D) fegyverzetet működteti és (G) az (F) mágnes által vonzatik. Mivel a inegakasztásnál (F)-en hosszabb ideig folyhat át áram, úgy a nyomó hengerrel ekkor szembenfekvő betű a papírszalagra nyomatik, mivel (G) az (F) mágnes által ezen esetben teljesen lefelé vonzatik. Ezután a relais és a (J) fogaskerék a kontaktusokat az imént, leírt módon ismét megváltoztatják, míg az (0) ütköző egy másik (s) peczekbe nem ütközik. Ha (0) akkor akasztatnék meg, a mikor (K) és (k8) között a kontaktus meg van szakítva, akkor ugyanazon működés következik be, csakhogy a helyi áramkör (0 B2)ből indul ki. Az áram útja és az egyes részeknek működése a fölfogókészűlékben nagyobbára ugyanolyan, mint a föladó készüléknél, csakhogy a kezdeti billentyűt nem kell működtetni és ezért az (R) emeltyű sem kapcsoltatik át. A föladó készülék (P) billentyűjének lenyomása által mindenekelőtt a vonal vezetékbe áram küldetik, mely az (L') vezetéken és a (Z3) szorítón át a fölfogó készülékbe jut és a (14) vezetéken át (k3)-hoz, innen pedig (R 11 k6 P 3 H 2 V 1 Z4)-en és az (L") vezetéken keresztül a föladó készülékhez folyik vissza. A (H) relais ekkor fegyverzetét vonzza és a (h) kar (k2)-vel kontaktusba jön. Ez által, épúgy, mint a föladó készülékben, mindenek előtt az (OBI) helyi áramkör záratik, melynek útja a következő : (0 Bl)-nek + sarka, (Z5 5 k2 h 6 E 7 F 8 Z6) és (0 Bl) nek nemleges sarka. Ezen áram által (G) vonzatik és (S) akként mozgattatik. hogy a (T) kar (k5)-el érintkezésbe jön, úg}' hogy tehát mindkét helyi áramkör, épúgy mint a föladó készülékben, fölváltva működésbe jöhet, mi által a két (D) és (G) fegyverzet működtetik. A relais tehát a kontaktusok minden változásánál az áram irányt épúgy, mint a föladó készülékben 1 megváltoztatja, mi által mindkét készüléknek synchronikus működését érjük el. A betűkerék tengélyének a készülékek általános leírásánál és a föladó készülék áramfolyásánál már megemlített ruganyos kapcsolása az áramzáró szerkezettel azt czélozza, hogy a két betűkerék állása a nyomtatásnál teljesen azonos legyen. Ha ugyanis a tengely az áramzáró szerkezettel szilárd összeköttetésben volna, a következők történnének. Tegyük föl, hogy a föladó készülékben (0) az (s) peczkek egyikéhez hozzáfekszik és a (K) kar (k8)-ról le van emelve, (h) ellenben (kl)-hez hozzáfekszik, mi által az (0 B2) helyi áramkör záratik. Ezen áram által (F) és (E) gerjesztetnek, (D) pedig előállíttatik. mi által a tengely fölszabadul. Ez azonban (s) által megakasztva nem foroghat. A fölfogó készüléknél azonban a dologmásképpen áll, mivel itt a tengely, ill. az (O) ütköző nem ütközhet az (s) peczkek egyikébe és ennélfogva még egy betűvel tovább foroghat és csak ezután akasztatik meg a (D) emeltyű által. A föladó készülék tehát a nyomtatásnál egy betűvel vissza fog maradni. Ha azonban a tengely az áramzáró szerkezettel lazán van összekapcsolva, akkor ez ugyan megakasztható, a betűkerék azonban ugyanannyival foroghat tovább, mint a fölfogó készüléknél. A mint már emiitettük, a készülékek a (P) billenttyű lenyomatása után folyton működnének, a mig csak az óramű le nem jár. A következőkben leirt szerkezet segélyével azonban a készülékek önműködően kikapcsolódhatnak és ismét a kezdeti állásba térhetnek vissza. Ezen czélból az (S) kapcsoló emeltyűn az (U) rúgó van elrendezve, mely az (A) dobhoz hozzáfekszik és ezáltal súrlódás folytán magával menesztetik. A (P) billentyű lenyomásánál, valamint minden további billenttyünyomásnál is az (S) emeltyű a (G) nyomtató emeltyű által és a (dl) kar közvetítésével (c) körül forgattatik, miáltal (U) is az (A) dobon, ennek forgási irányával ellenkező irányban egy darabbal tovább forgattatik.