16389. lajstromszámú szabadalom • Ruhaszárító berendezés
— 2 — hatók. Az (A) kamra mellső felét előnyö- > sen csapóajtókkal látjuk el, melyek a léczkereteknek kihúzatásakor a meleg levegő kitódulását meggátolják. Az (a2) rekeszben álló (B) kályha (bl b2) ajtói a rekeszfalon kívül vannak, úgy hogy azoknak kinyitása szárítás közben történhetik, a nélkül, hogy a ruha bepiszkíttatnék. Az (al a2) kamrák a föltüntetett példában csak fölül a (dl) nyíláson át közlekednek egymással, úgy hogy a (d2) nyíláson az (a2) kamrába betóduló hideg küllevegő, miután fölmelegedett, fölszáll, a (dl) nyíláson át beáramlik az (al) kamrába, itt megnedvesedik és melegét a (c) léczeken lógó fehérneműnek átadva, lehűl, és az (al) kamrának a (C) keretek alatt alkalmazott (d3) rekeszén át vagy egészben vagy részben a kályha tűzterébe, vagy kifelé elvezettetik. Ha a mosókonyha kályhájának melegét akarjuk a szárítás czéljaira fölhasználni, akkor a kályha helyett ismeretes, nagy sugárzó fölülettel bíró fűtőtesteket alkalmazunk, melyeknek egyik torkolata a mosókonyha kályhájával, a másik a kéménycsatornával van összekötve. A találmány Részletei az adott helyi viszonyoknak és körülményeknek megfelelően | különben is módosíthatók a jelen találmány | lényegének megszorítása nélkül. SZABADAT,MI IGÉNYEK. 1. Szárító berendezés bérházak számára, jellemezve egy (C c) szárító állványzatokat tartalmazó, kifelé teljesen elzárt (al) rekesz, továbbá ezzel összeköttetésben álló oly (a2) rekesz által, mely vagy egy, az említett (al a2) rekeszek felé teljesen elzárt, külön (B) kályhát vagy a szomszédos mosókonyha kályhájával összeköttetésben álló egy vagy több fűtőtestet tartalmaz, akként, hogy a kívülről betóduló tiszta levegő ezen (a2) rekeszben fölmelegedve, átszáll az (al) szárító kamrába és ezen való átáramlása után vagy kivezettetik, vagy egészben vagy részben a kályha tüzelésébe vezettetik. 2. Az 1. alatt igényelt szárító berendezésnek egy foganatosítási alakja, jellemezve jó hőszigetelő anyagból álló falak által képezett oly (al a2) kamrareteszek által, melyek közül a (B) kályhát tartalmazó (a2) rekesz egy fölső (dl) nyíláson át az (al) szárító rekesszel, egy alsó (d2) nyíláson át pedig a küllevegővel és az (al) rekesz külön (d3) vezetéken át a küllevegővel és esetleg vagy kizárólag a tüzeléssel közlekedik, míg a (B) kályhának (bl b2) ajtajai a rekeszfalakon kívül vannak. t rajzlap melléklettel.) PALUS AIAZVTINVTÁRSASAG NYOMDÁJA I UDAFESTLLH