16239. lajstromszámú szabadalom • Leszerelhető váltózár
— 2 — romnak megszorítására az (f) csavaranya helyett feszítő ékeket, exczentereket vagy más alkalmas szerkezeteket is lehet alkalmazni. Ha a váltó rögzítését még nagyobb mértékben akarjuk biztosítani, akkor az 1. ábrában szakadozott vonalakkal rajzolt (h) rögzítő csavart rendezzük el, mely a (b) horogrészen jár át és az (i) karomra hat, mely az (a) horognak vízszintes részén szintén eltolhatóan van elrendezve ós a síntalpnak a váltónyelv felőli oldalát átfogja. A mint látható, az (f) csavaranyának és az esetleg elrendezett (h) csavarnak kicsavarolása által a (c) illetőleg (i) karmot kikapcsolhatjuk és az egész váltózárat levehetjük. A horog alakja és az összes részeknek egy, a vágány középvonalára merőleges síkban való elrendezése következtében a találmány tárgyát képező váltózárt bármily szerkezetű váltóknál alkalmazhatjuk, a nélkül, hogy a váltón illetőleg záron valami változtatást kellene eszközölnünk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Leszerelhető, tetszőleges szerkezetű kitérők számára alkalmazható váltózár, jellemezve egy, a váltónyelv fölé nyúló horogalakú (a) szorító által, melynek a sín alá nyúló része egy, a síntalp fölé nyúló (c) karmot hord, mely egy szorító szerkezet (csavaranya, ék, exczenter vagy más efféle) által a váltónyelvvel egyidejűleg a sínhez szoríttatik. 2. Az 1. alatt igényelt váltózár szorító szerkezetének egy foganatosítási alakja, jellemezve egy exczentrikus (g) karimával ellátott (f) állító csavaranya által, mely ezen karimának egyenlőtlen súlyelosztása következtében egy bizonyos meghatározott állásban megtartatik. 3. Az 1. alatt igényelt váltózárnál egy biztosító szerkezet, jellemezve egy, az (a) horgon átjáró és az ez utóbbin eltolható (i) karmot a váltónyelvvel egyenlő irányban a sínhez szorító (h) rögzítő csavar által. (1 rajzlap melléklettel ; PALLAS .ÉSZVÉNYTARSASAG NYOMDÁJA BUDAFSSTEN