16068. lajstromszámú szabadalom • Önműködő tőzegszóró ürszék
része és annak (n) nyúlványa, a (kl k2) villák által alátámasztott (rl) nyúlványok körűi fölfelé mozog, miközben az (n) nyúlványon elrendezett (o) csapszög az (i) kar (m) kivágásában vezettetvén, az (i) kart és azon elrendezett (1) görbített lemezt a (k) lapáttal együtt a (h) tengely körűi oly módan fordítja el, liogy a (k) lapát az (f) 1ő zegszekrény nyílása alá jut és így az (f) szekrényben lévő tőzeg a (k) lapátra becsúszhat. Használat után. midőn a test súlya még a (d) zsámolyra nehezedik, nem jön működésbe az emeltyűszerkezet, a csésze (il i2) ajtói nem csappannak föl, miáltal lehetővé van téve az elhasznált papirosnak az ürüléktartóba való dobása is. Midőn azonban a test súlyának hatása a zsámolyra megszűnik, a (p) villáskar a rája erősített (s) súly működése következtében lefelé húzatik s az (1) lemez a tőzegszekrény alsó lejtős falához érve, annak alsó nyílását elzárja s a lapátra hullott tőzeg az ürülékre szóródik; azáltal, hogy az (1) lemez a tőzegszekrény alsó rézsútos falához támaszkodik, az (i) kar további elforgása meg van akadályozva, minek következtében az (n) nyúlványnak (o) csapszöge helyzetében rögzíttetik s ezen pillanattól kezdve többé nem az (rl) nyúlványok, hanem az (o) csapszög képezi a (p) emeltyűnek forgási pontját, mely körűi ezen emeltyűnek a forgási ponton túl lévő hosszabb karja az (s) súly hatása következtében fölfelé forogván, (rl) nyúlványaival a (kl k2) villákra fölfelé gyakorol nyomást s ennélfogva az (il i2) csapóajtókat csuklóik körűi bezárja s mellső végével az (a) ülőlapot a (d) zsámollyal együtt megemeli. A tőzegszekrény oldalain (u) lemezek vannak elrendezve, melyek azáltal, hogy dudorodásokkal vannak ellátva, az (1) lemez fordulása alatt annak kinyúló (t) biitykői által rezgésben tartatnak, elősegítvén ezáltal az esetleg összecsomósodott tőzeg szétporlasztását és a szekrény oldalfalain való lecsúszását. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tőzegszóró ürszék, jellemezve azáltal, hogy (a) ülőlap alatt (b) klozetcsésze van elrendezve, mely (b) klozetcsésze csuklósan elrendezett és (kl és k2) villákkal bíró (il i2) csapóajtókkal van ellátva, mely villákban a (p) kar (r) nyúlványainak (rl) végei fekszenek azon czélból, hogy a (p) kar lefelé vagy fölfelé mozgásának megfelelőleg az (il i2) ajtók nyitása vagy zárása eszközöltessék. 2. Az 1. alatt igényelt tőzegszóró ürszék. jellemezve (p) villáskar (n) nyúlványának (o) csapszöge segélyével mozgatott a (g) tartókban ágyazott (m) kivágással ellátott (i) kar által, mely a (h) tengely körűi hátrafelé vagy előrefordítható azon czélból, hogy az (i) karra erősített (1) lemez elforgatása után az (f) tőzegszekrény alsó nyílása szabaddá tétetvén, a fertőtlenítő tőzeg a (k) lapátra hullhasson, illetve az (a) ülőlap vagy (d) zsámoly föleresztése után az (s) súly működése által az (1) lemez az (f) szekrény alsó nyílását ismét elzárhassa és a (k) lapátról a tőzeg egyenlő adagokban és terjedelmesen szétszóratván, az ürülék-edénybe hullhasson. 3. Az 1. alatt igényelt szerkezetnél az (f) tőzegszekrény oldalain dudorodásokkal ellátott (u) lemez és a görbe (I) lemezen (t) bütykök elrendezése azon czélból. hogy a tőzegszóró szerkezet működése alatt (u) lemezt rezgésbe hozhassuk és így a tőzeg csomósodását megakadályozzuk. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA RUOAPKKTKN