16059. lajstromszámú szabadalom • Gép fának és hasonló anyagoknak faragására

mokat gyorsan és kényelmesen lehessen köszörülni, annélkül, hogy azok viszonyla­gos helyzetét meg kellene változtatni. Ha az szánt a gépből ki akarjuk venni, csak a (H6) csavarházat kell levenni és az egyik oldalon az (II) csavarokat megereszteni. Azonban igen sok esetben czélszerű kettős szerszámtartókat alkalmazni, úgy hogy ha az egyik szerszámtartóba fogott szerszámok eltompultak, az egész szerszámtartót ki­emelhessük és a második, éles szerszámmal telt szerszámtartót elhelyezhessük; miután pedig ez a kiváltás rendkívül gyorsan pár perez alatt pld. a déli munkaszünet közben végezhető, a kiváltás időveszteségeket nem okoz. A 8. ábrán példaképen egy fából készült (T) díszítés látható, melyben a szerszámok­első csoportja, mint azt a pontozott vona­lakkal jeleztük — a körvonalak képzésére szolgáló függélyes metszéseket bevágták. A 9. ábra ugyanezt a munkadarabot mu­tatja felülnézetben, melyet már a második­csoport szerszám is megmunkált. Ez a má­sodik szerszámcsoport a munkadarabba víz­szintes irányban vág be és abból forgácso­kat metsz ki, melyeket hátsó végükön az első szerszámcsoport által vágott metszé­sek határolnak. A 7. ábra példaképen két (K K2) szer­számcsoporttal ellátott szerszámtartót ábrá­zol. Ezek a szerszámok akként vannak el­helyezve, hogy először egy forgácsot vág­janak ki, minek megtörténte után a (KI Iv.'i) szerszámok következnek, melyek a létesí­tett bevágást mélyíti amennyiben a máso­dik forgácsot vágják ki, míg a díszítés ké­szítésére szolgáló munkalécz ugrásszerűen mozog előre, még pedig annyival, amekkora a két szerszám középvonalának egymástól való távolsága. A munkadarab folytonos, ugrásszerű el­mozdulását szakaszos forgásvégző és a munkadarabot befogó csigák idézik elő. A gép — tekintet nélklil arra, hogy a munkadarab nyugalomban van-e vagy mo­zog, — folytonosan mozog, a gépet kezelő munkásnak pedig nincs egyéb tenni valója, mint a munkadarab előkészülte után egy újabb munkadarabot elhelyezni, még mi­előtt az előbbi a gépet teljesen elhagyta volna, az új munkadarab a régit a gépből teljesen kitolja, A munkadarab ugrásszerű mozgását, il­letve a munkadarabot mozgató csigák szo­kásos forgását különböző módon idézhetjük elő. Föltaláló legczélszerűebbnek a í. ábrán látható berendezést tartja. Ez a berendezés lényegében a (G) tengelyre ékelt, szabály­talanul kiképezett (N) csavarból áll. A csa­var egy része ugyanis akként van kiké­pezve, hogy eme résznek emelkedése ne legyen és hogy ez a rész a (G) tengely középvonalára merőleges legyen. A csavar másik része a szokásos módon emelkedés­sel bír, tehát a (G) tengely középvonalával szöget képez. Ha tehát a csavart forgásnak indítjuk, az ebbe fogódzó (0) kerék mindaddig nyu­galomban van, míg a csavarnak emelkedés­sel nem bíró részébe fogódzik. Ha azonban a csavar csavarmentes részi fogódzik az (0) kerékbe, a kerék forgásnak fog indulni. A csavar akként van fölékelve, hogy a csavarmeneteinek emelkedő része akkor fogódzék a kerékbe, ha a szerszám vissza­huzatott. Ily módon az (0) kerék nyugodt szakaszos forgásnak indíttatik. Az (02 0:5) fogaskerekek ezt a mozgást a (05) ten­gelyre viszik át., melyre a (P) tengelyeken lévő fogaskerekek fogódzó fogaskerék van fölékelve, mint az a 2. ábrán látható. A (P) tengelyeken a (Pl) mozgatócsigák vannak fölékelve. Az utóbbiaknak fogaik vannak, vagy kerületük érdes, hogy a munkadara­bot rögzítsék és azt a kellő pillanatban is­mét előre tolják. A (P) tengelyek mind ugyanabban az értelemben forognak, mint­hogy egy-egy fogaskereket viselnek, me­lyek egy harmadik fogaskerékbe fogódzanak. Ezek a fogaskerekek a rajzon ábrázolva nincsenek. A (Q) csigákat ((.^1) súly nyomja a. mun­kadarabra, mely a (Q2) zsinóron van az (A3) gép állványban lévő csapra ágyalt (Q3) emelőn fölfüggesztve, mely emelő a (Q4) szöglet segélyével a (Q) csigák ágya­lására szolgál. Hogy a munkadarabot a

Next

/
Oldalképek
Tartalom