16058. lajstromszámú szabadalom • Összetolható ágyállvány
mással, mint (f) csappal, zsinórok közvetítésével vannak összekötve s (h) vászonnal bevonva, mely utóbbi (i) derékaljvánkosoknak alzatul szolgál s a zsámolyok összetolása alkalmával ezek között redőszeríien összehajlik. Ha a derékaljnak nem kell rugalmasnak lennie, úgy (f) csapok és (g) rúgók elmaradnak és a derékalj vánkosok, vagy más ágyneműek közvetlenül a zsámolyokra fektettetnek. A szükséges merevítés és az összetolás alkalmával való vezetés ezéljából az utóbbiak a bemutatott kiviteli alaknál alsó oldalukon az egymást körülfogó (j k 1 m 11 0) tolórudakkal vannak ellátva, melyeknek elrendezése az 1. és 2. ábrából látható. A tolórudak egymással párhuzamosan fekszenek és a fejrésznél lévő zsámolyoktól a lábtól eső zsámoly fölé mindig közelebb esnek a középvonalhoz s valamennyien egymásra tolhatók, úgy hogy az egyes zsámolyok teljesen egymás mellé tolhatók. Ezen czélból mindenik zsámolyhoz két tolórúd van erősítve s a négy belső zsámoly mindenikén két-két szilárdan álló (p) vezetéken van alkalmazva. A zsámolyoknak összetolása alkalmával, mely czélszerűen a lábtól eső végnél kezdendő meg, (0) tolórúdak (n) tolórúdba tolatnak be, míg az utóbbiak fölött (m) tolórudak, ezek fölött (k), míg végül az utóbbiak fölött (j) tolórudak tolatnak össze, úgy hogy az ágyállvány végül a 2. és 4. ábrákban bemutatott helyzetet foglalja el s ily alakban pamlag gyanánt használható ; ezen czélból egyszerűen csak a kisebb, körülbelül 50—50 cm. szélességgel bíró (i) derékaljvánkosokat egymásra fektetjük, míg a harmadik, 80 cm. széles vánkost fölállítjuk s az egészet egy burkolattal vonjuk be, mire az kényelmes pamlagot képez. Az ágyállvány eszerint összetolva még rúgók alkalmazása mellett is csak körülbelül 60 X 80 cm.2 helyet foglal el, miáltal nagy térmegtakarítás érhető el. Ha az ágy állvány ágy gyanánt alkalmaztatik, ezen czélból csak az szükséges, hogy a lábtól eső zsámolyt a fejtől eső zsámolytól eltoljuk, úgy hogy az ágyállvány az 1. és 3. ábrákban bemutatott helyzetet foglalja el. A találmánybeli ágyállvány mindkét alakjában teljesen szilárd támasztékot nyújt. Azon esetben, ha az ágy állványnak összetolt helyzetben mosdó- vagy trumeau-szekrény gyanánt kell szolgálnia, úgy csakis a 3. ábrán pontozott vonalakkal megjelölt kiegészítő részeket kell hozzá adni. A lábtól és fejtől eső (d e) oldalaknak megfelelően magasabbaknak kell lenniök és az utóbbihoz (q) oldalfalak csatolandók, melyek sarokpántok közvetítésével fölnyithatok s a szintén sarok körül forgatható (r) falakhoz csatlakoznak, mely utóbbiak, az ágyállvány összetolása alkalmával (q) falakra támaszkodnak a betolt (e) falra fekszenek s ezen helyzetben tetszőleges módon pl. reteszek segélyével rögzíthetők. A fejtől eső (d) falnak belső oldalához sarokpántok közvetítésével (s) lap forgathatólag van kapcsolva, mely vízszintes helyzetbe állítva, a lábtól eső (e) oldalnak fölső szélére fekszik és ily módon a szekrényre helyezendő mosdóedénynek alzatául szolgál. A fejtől eső (d) fal azonkívül még a szintén sarokpántok körül forgatható (t) födéllel bír. mely fölső, ill. mellső részén egy csuklósan megerősített (u) oldalrésszel bír, mely a szekrény mellső részét elzárja (t) födélnek lefektetése alkalmával. Mint az előbbiekből látható, ezen ágyállváuy szerkezete a lehető legegyszerűbb olcsó, könnyen előállítható s a legkülönbözőbb czéloknak megfelelő. SZABADALMI IGÉNYEK. • 1. Összetolható ágyállvány, jellemezve az egymással (j k 1 m 11 0) tolórúdak közvetítésével összekapcsolt s a derékaljnak szolgáló (a) zsámolyok által, melyek közül a két külső az ágynak a fejtől ill. lábtól eső (d e) oldalait hordja s egymástól széttolva fekvő helyet, míg összetolva egy pamlagnak. mosdó- vagy trumeau-szekrénynek alsó részét képezik. 2 Az 1. pontban igényelt ágyállvány jellemezve az (a) zsámolyokon elrendezett (f) csapok és (g) tekercsrúgók által, me-