15311. lajstromszámú szabadalom • Melegvízfűtés

föl, melynél a (B) kazánban lecsapódott gőznek az (M) kazánba való visszafolyása meg van akadályozva. A 3. ábrában rajzolt elrendezés szerint az (M) forraló kazán mélyebben fekszik mint a (B) kazán. Ezen elrendezés mellett gondoskodni kell arról, hogy a nyomást a magas vízoszlop ne nagyobbítsa, miért is az (M) és (A) kazánokat összekötő csőve­zetékbe egy (S) tölcsért iktatunk, melyből a lecsapódott víz (M) kazánba folyik. A 4. ábra szerint a két kazán egymás mellett fekszik. Ebben az esetben a (p) és (q) vízszintek közötti különbség legalább két akkora kell hogy legyen, mint az (E) csövek hossza. Azonkívül pedig a (Z) kiömlő cső az (M) kazánnak majdnem a fenekéig érjen. Akár milyen elrendezést is alkalmazunk, okvetlenül szükséges, hogy az áramlást elő­idéző kazán a fűtési berendezés legmaga­sabb pontját foglalja el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Melegvíz-fűtés, jellemezve egy (D) fenék segélyével két kamrára osztott (A B) kazán által, melynek kamráit egyrészt az (E) csövek, másrészt a fűtési vezeték köti össze egymással. 2. Az 1. igényben védett vízfűtésnél ama berendezés, melynek segélyével az áram­lás előidézéséhez szükséges gőzhöz le­vegőt vezetünk oly czélból az (A B) kazánba, hogy a víz keringés akkor is föntartható legyen, ha sok gőz csapódik le 3. Az 1. alatt védett berendezés egy kivi­teli módozata, melynél az áramlást elő­idéző (A B) kazánt a külön (M) gőzfej­lesztővel egy (Z) kiömlő cső köti össze, melyen át a fölemelkedett víz ismét a gőzfejlesztő alsó részébe jut. (1 rajzlap melléklettől.) PALLA3 RÉSZVÉNYTÁR8A8ÁG NYOMDÁD BUDAPESTEN-

Next

/
Oldalképek
Tartalom