15233. lajstromszámú szabadalom • Vakuum vagy manométer

- 2 -meg a mutató kilengéseinek, akkor ez utób­biakat könnyen módosíthatjuk akként, hogy azok a jelzéseknek megteleljenek. Ezen czélból a (C) koulisszát rendezzük el, mely egy, a (D) tengely befogadására szolgáló hosszhasítékkal ellátott fémlemez­ből áll, mely a derékszög alatt hajlított (cl) toldattal bír. melyet az (A) spirálcsőnek egy tetszőleges pontjára tolhatjuk. A (C) lemezt az által rögzítjük, hogy a (c2) csavar segé­lyével az(R) agy homlokfölületéhez szorítjuk-Minthogy az (A) spirálcső csakis hatásos vagyis az (a) és a (cl) pontok közötti ré­szének mozgásai idézik elő a mutató kilen­gését, elegendő a (C) lemez (cl) toldatát a spirálcsövön elcsúsztatni, hogy a mutató­nak elfordulásait a nyoináskülönbözetekkel arányossá tegyük, a miből következik, hogy a készüléket bármikor fölötte egyszerű mó­don szabályozhatjuk. Mivel ezen elrendezésnél a cső és a mu­tató között semmiféle áttételi szerkezeti ré­szek nincsenek alkalmazva, a jelen talál­mány szerint készült manométerek még oly esetekben is alkalmazhatók huzamosabb ideig, melyekben az eddig ismert manomé­terek vagy lökéseknek vagy nedvességnek vagy kigőzölgésuek lévén kitéve károsan befolyásoltatnak. A jelen találmánynak sokféle alkalmaz­hatósága közül a 6. ábrában példaképen azt az egyet mutatjuk be, mely szerint a manométert pneumatikus abroncsok fölfú­vására szolgáló szivattyúkon használjuk. Az 1. és 2. ábrákban föltüntetett elren­dezését azonban nemcsak nyomások méré­sére, hanem vákuum mérésére is használhat­juk. Ezen esetben a cső nincsen egészen lelapítva, hanem annak oldalfalai között elegendő űrtér van hagyva, oly czélból. hogy a légköri nyomás a csőre kívülről hat­ván, annak harántmetszetét módosíthassa. A nyomást vagy vákuumot registráló ké­szülékeknél a jelző mutató természetesen az irónt hordó alkatrészek által van helyet­tesítve. A lapos és síkba vagy kúpos spirálisba göngyölt cső kis térfogata ós igen kis súlya mellett tetemes mozgásokat enged meg, úgy hogy azt diagramok fölvételére szolgáló dynamométrikus indikátoroknál is alkalmaz­hatjuk nagy előnnyel; világos, hogy az ezen elrendezéssel működtetett indikátorok men­tek lesznek a közönséges indikátorok hibái­tól, melyek tudvalevőleg a dugattyú tehe­tetlensége és súrlódása által idéztetnek elő. Természetes, hogy a készülékeknek ily alkalmazásánál a csövet akként kell elren­dezni, hogy az egyaránt működhessék nyo­más és vákuum alatt. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Nyomást vagy vákuumot jelző vagy re­gistráló készülék, jellemezve egy erősen lelapított és több tekeríilettel bíró sík­vagy térbeli spirális alakjába göngyölt (A) cső által, melynek külső (a) vége a megmérendő nyomás alatt álló térrel köz­lekedik és helytállóan van megerősítve míg belső (b) vége mozgatható és a jelző vagy registráló alkatrészeknek osczilláló (D) tengelyével közvetlenül van össze­kötve. 2. Az 1. alatt igényelt készüléknél egy be­állítható (C) coulissza, melyet a spirál­cső tetszőleges pontjára tolhatunk oly czélból, hogy a jelző vagy registráló al­katrész elfordulását egy adott nyomás­kiilönbözet számára beállítsuk. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS HÉSZVÉNVTÁRSASÁG NYOMDAJA BUDAPEST tf>

Next

/
Oldalképek
Tartalom