15227. lajstromszámú szabadalom • Eljárás bőrabroncsok előállítására kocsik és más járművek kerekei számára

— 2 -szei a bőrnek valamely alkaliszulfiddal, pl. kalcziumszulfiddal való kezelése által lema­ratnak. A sörték eltávolításának módja lé­nyegtelen, míg a sörték tövei érintetlenül maradnak. Az így előkészített bőrt ezután gyönge mészcserzéssel vagy a nélkül cse­rezzük. A cserzést semmi esetre sem szabad addig folytatni, míg ,a bőr duzzadása a sörte­tövek kioldását okozza. A legmegfelelőbb cserzés, melynek a bőrt alávetjük, a chromcserzés, azonban bármely más alkalmas cserzés is alkalmazható. Az előállított bőrt ezután valamely alkalmas, a bőrt vízmentessé tevő anyaggal, pl. paraf­finviasszal, gummioldattal vagy hasonlóval kezeljük. Erre a bőrt a szükséges nagyságú és alakú szalagokra vágjuk és alkalmas minták­ban fokozatosan növekedő nyomásnak vetjük alá, míg a különböző részek egy összefüggő abronccsá alakíttatnak át. E mellett az egy­más fölött fekvő bőrdarabok sortéi a nagy nyomás következtében a szomszédos réteget áthatolják ós így az egyes bőrdarabok között összekötést képeznek. Ezen folyamat azon kettős előnyt biztosítja, hogy a sörtevégek behatolása az abroncs összefüggését előse­gíti és hogy a lyukak hiányzanak, melyek a sörtetövek eltávolítása folytán keletkez­nek és mely lyukak a bőrt a szélek leko­pása által gyöngítenék és folyadék fölvéte­lére alkalmassá tennék. A vízmentesítő anyagot a bőrbe valamely ismert módon, pl. nyomás alatt hajthatjuk be, vagy valamely oldószerrel vezethetjük be, melyet később eltávolítunk, vagy más hasonló módon. A föntebb leírt módon egy új czikket lé­tesítünk, nevezetesen egy bőr kerékabron­csot, mely a folyadékot nem veszi föl és mely a széleken föllépő kopás ellen nagyobb ellenállással bír, mint az eddig ismert abron­csok bármelyike, miért is ez technikai szem­pontból haladást képez. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás bőrkerékabroncsok előállítására, jel­lemezve az által, hogy részben szőrtelení­tett disznóbőrt a sörtetövek eltávolítása nélkül alkalmazunk és a duzzasztófolya­matot mielőtt a bőr rostjai meglazulnak, illetve a sörtetövek kihullnak, megsza­kítjuk és a cserzést vegyi szerekkel (elő­nyösen chromcserzéssel) befejezzük, mire a cserzett bőrt valamely vízmentesítő anyaggal kezeljük és alkalmas alakú da­rabokra vágjuk, melyeket akképen sajto­lunk egymásra, hogy a sörtetövek a szom­szédos bőrdarabokba behatolnak azon czélból, hogy a disznóbőr tulajdonságait teljesen megtartsuk és egy homogén, ru­galmas, szilárd és vízmentes kerékabron­csot állítsunk elő. DALLAS RÉSZVÉN) TÁRSASÁG NYOMDAJA BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom