15213. lajstromszámú szabadalom • Mechanikus úton mozgatott vonó hegedűkhöz
4 -forgáspontja a (K) gerendában van. Az (f2) emelő a (Kl) gerendán. (f3) a (C) jármon megy át, a megfelelő (o3) forgáspont (Kl) ben van (f4) a (C) jármon (11. és 12. ábra) megy át. Az (fl. f'2, f3, f4) emelők oly módon vannak meghajlítva, hogy a végeiken lévő (Ll, L2, L3, L4) billentyűk mint előbb egy síkba essenek. A vonó lehetővé teszi, hogy a billentyűk lenyomásával a húrokat egymásután szólaltassuk meg, minthogy a húrok közül mindig csak egy vagy legföljebb kettő érintkezik a vonóval. Annak megfelelően, hogy a nyomás erősebb vagy gyöngébb, a megfelelő húr is egészen úgy mint a játéknál erősebb vagy gyöngébb hangot ad. Hogy az egyes újak igénybe vétele egyenletes legyen, a billentyűket oly módon szerkesztettük. hogy játszásnál egyenlő mértékben térjenek ki és a vonót egyenletesen nyomják a húrokra. Ennek következtében az (El, E2, E3, E4) csigákat viselő (el, e2, e3, e4) emelőkarokat megfelelő hosszúra készítjük. Az egykarú (e2) és (e4) emelőknél, melyeket közvetlenül működtetünk, a hosszúság a vezető csigának a megfelelő húrtól való távolságától és az (f2) illetve (f4) forgáspontoknak a megfelelő (L2, L4) billentyűktől való távolságától függ. A kétkarú (el) és (e3) emelőknél az (El) illetve (E3) csigákat viselő emelőkarok hosszát önkényesebben lehet megszabni, mert ezeknél a kiegyenlítés az (nl) illetve (n3) csuklópontok eltolásánál lehetséges. (11. és 12. ábra). A (Pl) gyanta, mely a vonó gyantázására szolgál, a jármon alkalmas módon lehet elhelyezve. Eme berendezésnek az az előnye, hogy a vonó, aránylag rövid lévén, lószőrből készülhet, és hogy a hangszert, ha azon játszani akarunk, az asztallapon lehet elhelyezni, anélkül, hogy a vonót el kellene távolítani. A hangszer elhelyezésénél csak a (T2) hajtószíjat kell levenni, ekkor a jármot és az ezen levő vonót az (e) csukló körül el lehet forgatni, a hangszert a (q q) tuskókon elhelyezni, a jármot újból fölállítani. a (Tl) hajtószíjat felhúzni és a tengelyt a (p pl) pedálok segélyével forgatni. A vonó ekkor üresen fut és a játszás megkezdődhetik. További előny az, hogy eme berendezésnél több hangszert egy közös erőforrás által lehet működtetni. SZABADALMI IGÉNY. Készülék húros hangszereken való játszásra, melynek a húrok között zeg-zúg vonalban vezetett és billentyű emelők segélyével az egyes húrokra vagy luírpárokra szorított vonója van, az által jellemezve, hogy a húros hangszerek minden változtatás nélkül lelnek alkalmazást és hogy az (Ll—L5) billentyű-emelők közül négy az egyes húrokhoz tartozik, az ötödik pedig a járom fölött alkalalkalmazott tompító működtetésére szolgál, úgy hogy az egyes húrokon nemcsak egyenként és párosan, hanem valamennyin egyidejűleg lehet játszani. (2 rajzlap melléklettől.) PAUAS RÉ8ZVÉN1 TÁRSASÁG NYQMDAJ/ BUDAPESTEN