15067. lajstromszámú szabadalom • Berendezés áramköröknek gyors egymásutánban való megaszakítására és zárására

- ? -egymáshoz közelednek és egymástól távolodnak. tehát többé-kevésbé az áramgörbe alakjától. Röviden megállapítva, úgy az elméleti megfontolásból, valamint a gyakorlati kísérletekből is kitűnik, hogy áramkörök megszakítására és zárására szolgáló készülékeknél az energiaveszteség négyzete egyenlő föltételek mellett fordított arányban áll a sarkok relatív közeledési, illetve távolodási sebességének első hatványával, oly pillanatban, melyben az áramgörbe emelkedése nem olyan, hogy lényegesen különböznék egy az idő sinusfüggvényének tekinthető görbétől. Ez az eset azonban gyakorlatilag ritkán érhető el, sőt ellenkezőleg, az áramzárásnál és megszakításnál eredményezett görbe általában igen erős emelkedésű, különösen akkor, ha. mint a fönforgó esetben, az árammegszakító és zárószerkezet egy kondenzátor töltését és kisiitését foganatosítja, a mikor is az energiaveszteség jóval nagyobb mérvben redukáltatik a sarkok közelítési és távolítási sebességének növelése által. Ezen tények megállapítása és annak fölismerése, hogy a kívánt eredményeket a szokásos szerkezetű árammegszakítókkal el nem érhetjük, vezette föltalálót azon berendezés létesítésére, melynek különböző foganatosítási alakjai képezik tárgyát a jelen találmánynak. Elektromos áramkörök zárására és megszakítására már ezelőtt is alkalmaztak vagy javasoltak oly készülékeket, melyeknél az eltávolítható kontaktusok vagy sarkok légüres vízben vagy nem vezető gázzal töltött térben vannak elrendezve; a teljes sikerhez azonban bizonyos elméleti föltételek szükségesek, melyek az eddigi készülékeknél nem teljesíttettek. Ezen föltételek a következőkben összegezhetők : 1. Azon közeg, mely a kontaktuspontokat környezi, a lehető legnagyobb ellenállású legyen, úgy hogy a sarkok rendkívül rövid távolságra legyenek egymáshoz közelíthetők. mielőtt az áram az azokat elválasztó közön átugorhatna. 2. A megzavart dielektrikumnak reparacziója vagy más szavakkal, a szigetelő erőnek helyreállítása legyen pillanatnyi, oly czélból, hogy azon időtartam, mely alatt az energiaveszteség történik, a minimumra redukáltassék. 3. A sarkok közötti közeg legyen vegyileg indifferens, úgy hogy az elektródák hatása lehetőleg csökkentessék és oly vegyfolyamatok meggátoltassanak, melyek hőfejlesztéssel vagy általában energiaveszteséggel járnak. 4. A villamos feszültségnek a közegre gyakorolt hatása ne legyen fokozatos, hanem hirtelen és roppanásszerű, hasonló ahhoz, mely észlelhető, ha egy szilárd testet, pl. jeget szorítóban összeroppantunk. 5. Legfontosabb pedig, hogy az alkalmazott közeg oly természetű legyen, hogy a villamos ív, midőn képeztetik a lehető legvékonyabb vonalas méretekre szoríttassák meg, tehát hogy az ne terjedhessen és szóródhassék szét. Ezen elméleti igények kielégítésére mintegy első lépés gyanánt föltaláló előbb nagy szigetelő képességű folyadékot pl. folyékony szénhydrogént használt és azt, előnyösen nagy sebességgel, a készüléknek közelítendő és távolítandó kontaktuspontjai közé szorította. Ily folyékony szigetelés alkalmazása által ugyan jelentékeny előnyök biztosíttattak, de míg a föntemlített igények nagy része kielégítést nyert, mégis bizonyos hátrányok fönállottak, nevezetesen azon ténynél fogva, hogy a szigetelő folyadék, az alkalmazott vacuummal együtt, bárha csekélyebb mérvben, megengedte az ívnek hosszaság és vastagság tekintetében való kiterjedését, és ennélfogva annak minden ellenállási fokon való keresztülmenetelét, a mi kisebb-nagyobb energiaveszteséget okoz. Ezen hátrány elkerülésére és a készülék leghatásosabb működése összes elméleti föltételeinek lehető megközelítésére föltaláló végül nagy nyomásnak alávetett gáznemű szigetelő közeg alkalmazásához jutott. A nagy nyomásnak alkalmazása azon közegben, melyben az áramzárás és megszakítás foganatosíttatík, néhány specziális előnyt biztosít. Ezek egyike könnyen következtethető a végrehajtott kísérletekből, me-