15017. lajstromszámú szabadalom • Vasúti járművek számára való acetyléngáz-fejlesztő készülék

csövet elzárják. Ezután az előkészített car­biddal rekeszenként megtöltött (Dl D2) car­bid-tartányt betolják, (K) reteszekkel rögzítik s (C) födőt, miután annak (0) tisztító vagy mosó szerkezetét szintén megfelelő módon előkészítették, csavarszögek vagy hasonlók közvetítésével, kellő tömítéssel (A) hüvely­hez foglalják s ekkor a készülék működésre kész állapotban van. Midőn (F) csapot megnyitják, a víz vékony sugárban végigfolyik (G) üres térben (J)-től (H)-ig, a legmélyebb (Ll) vízbebocsátó nyí­lásig s ezen keresztül a legalsó carbid-ka­marába jut, gázt fejleszt, mely a gáztartóul szolgáló (A) hüvelybe száll. Ha már most a nyomás, az elégtelen fogyasztás következ­tében emelkedik: (E) szívócső megszűnik tovább vizet szolgáltatni. Ha a nyomás to­vább is növekedik, úgy az a vizet (E) szívó­csőben annak alsó kanyarodásáig vissza­nyomja, a midőn már az (A) hüvelyben, a példa gyanánt fölvett kiviteli alaknál 30 cm. magas vízoszlopnak megfelelő nyomás ural­kodnék. Ha a nyomás még ezután is növe­kednék, az esetben a gáz (E) szívócsövön keresztül a szabadba áramlanék. Azonban ez utóbbi eset alig fordúlhat elő, mivel az egyes carbid-osztályok csak egymás után jutnak működésbe és mindig csak annyi víz juthat a carbidhoz, a mennyi egyszersmind a gázfogyasztás mérvének megfelel. A vízvezető csatornának és nyílásoknak kis mérettel való kiképzése folytán, a ké­szülék pontos működésére a rázkódtatásnak semminemű káros befolyása nem lehet. Mi­után az egyes carbid-tartányok a fogyasztás mérvével lépést tartva, egymás után jönnek üzembe, a víztartány lassanként kiürül és a nyomás is alább száll annál, a mi a láng­zók rendes táplálásához szükséges, minek folytán a lángok lobogni kezdenek, a mi annak a jele, hogy a készülék utántöltést igényel. Az egy-egy töltésnek megfelelő égési tartam a behelyezett carbid mennyi­ségéből előre meghatározható. A fogyasztás mérve esetleg valamely alkalmas jelző ké­szülék közvetítésével is nyilvántartható. SZABADALMI IGÉNY. Vasúti járóművek számára való acetyléngáz­fejlesztő készülék, jellemezve: a) (A) zárt henger által, melyben (B) víz­tartány és (Dl D2) carbid-tartány van elrendezve, hol ezen (A) zárt henger, egy lecsavarolható, ismert szerkezetű (0) tisz­tító- vagy mosó berendezéssel ellátott (C) födéllel bír s (A) henger egyidejűleg gáztartó gyanánt is szolgál; b) (B) víztartány által, mely (A) gáz­tartóban fekszik és vize (E) szívócső közvetítésével jut (Dl, D2) carbid-tar­tányhoz; c) carbid-tartánya által, mely a (G) vízcsatorna által elválasztott két (Dl D2) részből áll s ezen részek alkalmas vá­laszfalak által ismét külön rekeszekre vannak osztva, mely carbid-tartány szin­tén (A) gáztartóban fekszik s ebből újra töltés végett kihúzható; d) a carbid-tartány (Dl D2) részei kö­zött fekvő, lejtős fenékkel bíró (G) iires tér által, mely az (E) szívócsőben ural­kodó gáznyomás által szabályozott víz­bevezetést oly módon közvetíti, hogy a tőle jobb- és balfelé eső carbid-szelen­czéket legmélyebb pontjától kezdve lefelé, a gázfogyasztásnak megfelelőleg látja el vízzel, úgy hogy ezen carbid-szelenczék egymás után, (Ll L2) vízbevezető nyí­lásuk magassági helyzetének megfelelően jönnek üzembe. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom