14933. lajstromszámú szabadalom • Folytonos üzemű szállítható sütőkemencze
— a — sütőtér, hullámbádogból oly módon készül, hogy a hatása a samottból készült sütőterekével mindenben megegyezzék, de a súlya jóval kisebb legyen. Az (f) elősiitőtér, mely lemniszkáta vagy elipszis keresztmetszetű. két hullámbádog-palást által képeztetik. melyek között valamely szigetelőanyag foglal helyet. A két (k) palást hullámainak egymással lehetőleg párhuzamosaknak kell lenniök, ezért — mint az a 4. ábrán látható — mindegyik (k) hullámbádog palástot egy-egy sima (kl) bádogpalástra szögecseljük, még pedig az egyiket belül, a másikat kívül, úgy, hogy a két sima (kl) lemez egymásra feküdjék, míg a szigetelő (1) bélés a (k) hullámbádog és a (kl) sima bádog között foglal helyet. Úgy az (f) elő sütőtérben, mint a (g) kisütőtérben a mellső (b) faltól a hátsó (c) falig érő, vízszintes L-vasból készült (m m) sínpárok vannak elhelyezve, melyek a sütőserpenyők vezetésére és alátámasztására szolgálnak. Az (f) elősiitőtérben csak egy ily (m m) sínpár van, mely körülbelül a tér közepén van elrendezve, ellenben a (g) kisütötérben mindegyik (gl) ajtó mögött egy-egy pár, tehát összesen öt pár (m m) vezetősín van alkalmazva, nevezetesen egy pár fölül, a közepén és ezen pár alatt, két oldalt egymás fölött két-két pár. A legalsó két (m m) vezetősínpár alatt az (n) lemezek vannak alkalmazva, melyek a síneken levő sütőserpenyőktől a közvetlenül sugárzó hőt tartjak vissza. Az (o) sütőserpenyők, melyek a kemenczéből egészen kivehetők, mint az a 4. ábrán látható, egy (o3) fogantyúval ellátott (ol) szögletvas keretből állanak, melybe a serpenyő fenekét képező, a kemencze fenekét helyettesítő (o2) drótszövet van kifeszítve. Eme drótszövet a hőt a kenyérre egyenletesen engedi behatni. Az (a) palást két oldalán az (al) vezetősínekben az (a2) sínek vannak vezetve, melyek mellső végét az (a3) harántrúd kapcsolja össze. Az utóbbinak közepén egy vízszintes, vízszintes síkban forgatható (a4) lemez vau alkalmazva, melynek az a czélja. hogy a sütőserpenyőket az (f) elősütőtér előtt könnyen meglehessen fordítani, amenynyiben az (a2) síneket az (a4) lemezzel együtt annyira kihúzzuk az (al) vezetékekből, hogy a vezetékek által biztosan fogvatartassanak, de az (a4) lemez annyira a kemencze mellső fala előtt legyen, hogy az (a4) lemezen elhelyezett serpenyőt megfordítani lehessen. A sütés a kemenczében folytonosan, a következő módon történik. Az (o) serpenyőt az előre húzott (a4) fedőlemezen helyezzük el, kenyérrel megrakjuk és az (f) elősütőtérbe toljuk. Öt perez múlva a serpenyőt kihúzzuk, az (a4) lemez segélyével megfordítjuk és újból betoljuk az (f) elősütőtérbe. Újabb öt perez múlva a serpenyőt az (f) elősütőtérből a (g) kisütő térbe tetszőleges helyre betoljuk és az elősütőteret az előbb ismertetett módon megtöltjük. Az előbb leírt műveletet mindaddig ismételjük, míg a kisütőtér teljesen meg nem telt, mikorra a kenyér tökéletesen megsült és a kemenczéből kihúzható. Ekkor minden tíz perezben egy-egy újabb serpenyő kenyér sűl meg, húzható ki a kisütő térből és pótolható az az elősiitőtérben levő serpenyővel. SZABADALMI IGÉNYEK. Folytonos üzemű szállítható siitőkemeneze. melynél az (f) elősütőtér a (d) tüzeléssel és az (e) füstcsövekkel együtt, de ezektől szigetelve a kemencze alsó felében van elhelyezve és melynél a kemencze felső része a (g1) ajtókon át hozzáférhető (g) kisütőteret képezi, jellemezve : 1. (l)a(d) tüzelést magábazáró, a vízszintesen szimetrikusan elhelyezett csőalakú (e) füstcsatornákkal közlekedő, ovális keresztmetszetű és fölső részén vastagabb falú öntöttvas hullámcső által: 2. Az (o2) drótháló kifeszitésére szolgáló, (ol) szögletvasakból összeállított (o) sütőserpenyők által, melyek a kemenczében (a b c) falak között elhelyezett vízszintes L-vasakból készült (m m) vezetősínpárok közé tolhatók be és így a kemenczékből kivehető kemenczefeneket képeznek: