14874. lajstromszámú szabadalom • Újítások keményöntésű hengereken

Megjelent 1<S1M>. évi június lió 19-én. MAGY SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 14874. szára. XII/©. OSZTÁLY. Újítások keményöntésű hengereken. MUBMANN ERNŐ MŰVEZETŐ MÜNCHEN-GLADBACHBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1899 január hó 19-ike. A zúzó és hasonló művekben mindenféle anyagok fölaprítására használt, úgynevezett kóregöntésű hengereket tudvalevőleg kokvil­lákban öntötték, mi által az öntvények külső rétege üvegkeménnyé lett míg az anyag belül megmunkálás czéljából lágynak hagyatott meg. Az ezen kokvillákban való öntés azonban különböző hátrányokkal járt, melyeknek legnagyobbika az, hogy az ön­tésnél már a legkisebb vigyázatlanság is tömérdek sok selejtes árút szolgáltat és hogy a kokvillák maguk is igen gyakran darabokra törtek, mi által tetemes költsé­gek merültek föl, melyek következtében az öntvények igen megdrágultak. Ezen hátrányokat a jelen találmány sze­rint az által kerüljük ki, hogy az egész hengert aczélnak és vasnak oly keverékéből öntjük meg. mely egymagában is már ele­gendő kemény és SZÍVÓS anyagot szolgáltat kövek és érezek fölaprítására szolgáló kol­lerjáratoknak és más hasonló czélú beren­dezések hengerei számára. A hengernek belülről való megmunkál­hatóságát, mint a tengely számára szolgáló ágyak kifúrását stb. ezen esetben az által tesszük lehetővé, hogy a hengernek kemény, meg nem munkálható anyagába kovácsolt vasból készült gyűrűt öntünk, illetve for­rasztunk. A tulajdonképeni hengert a szo­kásos módon öntjük homokban vagy agyag­ban: a kovácsolt vasból készült gyűrűket alkalmas megmunkálás és a jobb forrasztás czéljából foganatosított esetleges ónozás után valamely magra illesztjük, a mi után a hengert megöntjük. Öntés után az egész hengert alkalmas esztergapadra visszük, a hol a gyűrűket belülről pontosan kieszter­gályozzuk. A hengerek öntésére használt anyag főleg fehér, kemény vasból áll, melyhez szükség szerint bizonyos mennyiségű aczélt és ko­vácsolt vasat adunk hozzá. A jelen találmány tárgya a mellékelt rajzban egy foganatosítási példában van föltüntetve. Az (1) kemény öntésű hengertestbe a (2) kovácsolt vasból készült gyűrűk vannak be­öntve. Ezen gyűrűk a külömböző körülmé­nyekhez képest külömbözők, de minden esetben czélszerű azokat beöntés előtt külső fölületiikön fecskefark alakjában kieszter­gályozni és beónozni, hogy azok az aczél­öntvényen jobban megtartassanak. SZABADALMI IGÉNY. Újítások keményöntésű hengereken, az által jellemezve, hogy a keményöntésű ben-

Next

/
Oldalképek
Tartalom