14746. lajstromszámú szabadalom • Dissociált vízgőzzel élesztett lámpa

Megjelent 1891). évi .jniiiuK lió 13-éii. MAGY. A KIR. SZABADALMI Ilii HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 14746. szám. II/d. OSZTÁLY. Disszocziált vízgőzzel élesztett lámpa. D ENAYROUZE LAJOS MÉRNÖK PÁRISBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1898 november hó 16-ika. Ha a föltalálóiiak egy régebb szabadalma révén ismeretes igen nagy hőfokú lángot szolgáltató, önmaga keverő lángzó lángjá­nak közelébe vagy annak belsejébe csekély mennyiségű szénhydrogéngőzöket vezetünk, azt tapasztaljuk, hogy az ezen széuhydro­gének elbomlásából keletkező gázok az izzó­test alá áramolva, rendkívül intensiv fényt szolgáltatnak. Megfigyelte továbbá föltaláló ugyanezen nagy hőfokú lángnak hatását kevés víz­gőzre, mely egy vékony, a lánghoz közel vagy azon belül elrendezett tűzálló csövön végigáramlik, mely cső a belőle kitóduló gázokat a Bunsen-féle lángzó aljába vezeti, a hol azok az izzó test áramló világító gáz által tovaragadtatnak és azzal keverődnek. Kísérleteinkből kitűnt, hogy egy vékony csőben keringő kis mennyiségű víz ezen csőnek egy intenzív lángzó lángjában való fölhevíttetésekor, a mikor is az, egyes pont­jainak a lángban elfoglalt állásához képest, sötétvörös, illetve fehér izzásba hozatik. patriálisan disszocziál. úgy hogy az izzó testbe bizonyos mennyiségű szabad hydro­gén és oxygén jut. Ezen elégésükkor nagy hőt kifejtő elemeknek a gázkeverékben való jelenléte folytán a láng hőmérséke jelenté­kenyen emelkedik. Ha tehát desztillált vizet alkalmazunk és ezt egy a lángzó körül el­rendezett csőkígyóba hozzuk, ez által az izzótest fényerejét jelentékenyen növeljük. Az ezen tapasztalatokon fölépülő jelen találmány tárgya a mellékelt rajzban két foganatosítási alakjában van bemutatva. Az 1. ábra a lámpa függélyes metszete, mely közönséges világító gázzal és disszo­cziált vízgőzzel tápláltatik. A 2. ábra egy részletet láttat fölülné­zetben. A 3. ábra a lámpa oly foganatosítási alakjának függélyes metszete, mely alkohol vagy más illó anyag gőzével tápláltatik és disszocziált vízgőzzel élesztetik. Az 1. ábrában bemutatott lámpa az (A) tartállyal van ellátva, melybe (B)-nél öntjük be a vizet; ezen víz fölé a (C) fujtató segé­lyével nyomás alatt levegőt szorítunk, a fújtatót pedig egy ennek (a) csövére illeszt­hető lapda segélyével töltjük meg levegővel. A (C) fujtatónak (b) fenéklemeze a (c) rudat hordja, melynek fölső vége a (D) rúgónak támfölületét képező és azt összenyomó (d) koronggal van összekötve. A rúgó a fújtatót összenyomni igyekszik és az ennek hatása alatt levegőt szállít az (A) tartályba. Ha a fujtató föl van fújva, a (c) rúdnak vége a (z) lemez közvetítésével a ruganyos (e) kala-

Next

/
Oldalképek
Tartalom