14745. lajstromszámú szabadalom • Hajtómű kerékpárok számára

Megjelent 1899. évi junius lió 12-én. MAGY. A KIR. SZABADALMI KKH HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 14745. szám, XX/c. OSZTÁLY. Hajtómű kerékpárok számára. ANTOINE OP DE COUL GYÁROS MASSTBICHTBEN (HOLLANDIA). A szabadalom bejelentésének napja 1898 julius hó 2-ika. Jeleu találmány tárgyát egy hajtómű képezi kerékpárok számára, mely mint azt a megfigyelések és gyakorlati kísérletek beigazolták, különleges összetétele követ­keztében a taposó pedálokkal közölt erőt oly váratlanul előnyösen hasznosítja, hogy daczára annak, hogy a hajtómű áttétele csaknem kétszer olyan nagy, mint az eddigi, az ily gépet használó kerékpáros nagy táv­menet esetében az eddigi kerékpárokkal szemben túlfáradás nélkül egy harmaddal nagyobb utat tehet meg ugyanannyi idő alatt és e mellett a terep oly emelkedései­vel is megküzdhet, a milyenek legyőzésére az eddigi kerékpárok használata mellett gon­dolni sem lehetett. Ezen hajtómű lényegében láncz- és fogas­kerekek kombinácziójából áll, melyek együtt alkalmas módon működnek. Mellékelt rajz 1 — 3. ábráiban az új hajtó­mű van föltüntetve, melynek szerkezete a következő: A forgattyú-tengely mozgását a (k) lánczkerékre az ismert módon az (1) láncz viszi át. A (k) lánczkerék azonban nincs a hátsó keréktengelyen, hanem egy ezzel párhuzamos és (a) toknak (al a2) oldallemezeiben ágyazott külön (b) tengelyre van erősítve. Erről a forgást a (c) fogas­kerék viszi át a kis (d) fogaskerékre, mely egy második (o) fogkoszorú segítségével van a (g) golyó csapágyban futó (i) fogas­kerék belső (f) fogazásával kapcsolatban. Ezen utóbbi a hátsó kerék tengelyére föl­csavart (m) fogaskerékkel van kapcsolatban, mely a hátsó kereket forgásba hozza. Az (a) tok megerősítése a legkülönbözőbb módon történhetik. Mellékelt rajzon pl. egy a tok egyik homlokoldalán megerősített, kívül csavarmenettel ellátott (p) csődarab az (o) rudazatnak az (n) karima által össze­tartott fölhasított végébe kapaszkodik, mely rudazat a forgattyú csapágyat és a hátsó tengelyt összeköti. A (p) csődarabra csavart (r) csavaranya beállítása által, mely az (o) rúd (ol) végéhez állíttatik be, az (a) tok a lánczfeszültség növelése czéljából tengely­irányba eltolható, a mihez természetesen szükséges, hogy a hátsó keréktengelyt be­fogadó nyílás hosszúkás alakkal bírjon. A toknak a füntebbiekben leírt szerelési módja helyett még más alkalmas kombiná­cziókat is lehet használni, így pl. a taposó pedálokat a meghosszabbított (b) tengelyen is lehet alkalmazni, csakhogy ekkor az (i) fogkoszorút szintén a (b) tengelyre kellene I megerősíteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom