14708. lajstromszámú szabadalom • Kormányozható léghajó

Megjelent 181)9. évi jiuiiiis lió 9-én. MAGY. A KIR. ZABADALMI Bili HIVATAL Kormányozható léghajó. LANGE OSZKÁR ÓRÁS ELBA/M MÜHLBERGBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1898 augusztus hó 23-ika. Jelen találmány tárgyát egy léghajó képezi, melyet gömbjének különös alakja és elren­dezése. valamint az egyúttal a tovamozgásra szolgáló kormány készülék szerkezete jel­lemez. A mellékelt rajzon egy ily léghajó van föltűntetve, ahol is az 1. ábra a léghajó oldalnézete, részben metszete, a 2. ábra elúlnézete szintén részbeni met­szettel, és 4. ábrák a szárnyakat tűntetik föl két nézetben és nagyobbított méretekben. A léghajó lényegében bizonyos számú egy­más fölött elrendezett s (a2) merevítő rudak segélyével egymással szilárdan összekötött s alkalmas gázzal töltött (a al) lapos bal­lonból áll, melyek czélszerűen a középükön elrendezett (b) cső közvetítésével egymással kapcsolatosak. A (c) csavarorsóval kapcso­latos (el) szelep lehetővé teszi, hogy az (a al) ballonokat egymástól elzárhassuk, úgy hogy tehát a gázt (a 1) üreges testből (d) szeleppel fölszerelt (dl) csövön át kibocsát­hatjuk anélkül, hogy az (a) ballonból gáz lépne ki. Azonkívül pedig az (e) kibocsátó cső és az (e1) szeleprúd elrendezése folytán a (cl) szelep elzárása mellett lehetséges (a) ballont (al) ballontól függetlenül kiüríteni. Az alsó ballon nagyobb űrtartalmú, a fölső köpeny fölülete túlér az alsón s a lebocsát­kozáskor szálló-ernyő gyanánt szerepel. A ballonok tetszőleges anyagból készülhetnek, legczélszerűbben alumínium vagy czinkböl. Önként értetődik, hogy az (a al) ballonokat domborúbban is készíthetjük, czélszerű azon­ban azokat laposan készíteni, mert ekkor függélyes irányban nagyobb, vízszintes irány­ban pedig kisebb ellenállást fejt ki a leve­gővel szemben. Az alsó ballon alatt megfelelő távolságban az (f) kosár vagy csónak van elrendezve s a (g) rudak segélyével az alsó üreges test­hez erősítve. Az (f) csónak két (fi f2) részre van osztva, melyek közül (fl) tér a petró­leum. vagy más mótor, (f2) pedig a mótor táplálására szolgáló anyag fölvételére szolgál. A léghajó leglényegesebb részét a csónak két oldalán elrendezett s (h) mótor által hajtott (i) szárnyak képezik, melyek nem­csak a léghajó kormányzására szolgálnak, hanem annak tovamozgatását is elősegítik. Ezáltal lehetővé tesszük, hogy szükség sze­rint egyik vagy másik szárnyat egyedül működésbe hozzuk vagy működésen kívül helyezzük; ezáltal a léghajónak bármily tetszőleges mozgási irányt adhatunk, sőt még szél elleni helyzetbe is beállíthatjuk. A ballo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom