14670. lajstromszámú szabadalom • Iskolapad

Megjelent 1S99. évi június lió 8-án. MAGY. KIll SZABADALMI III VATAL SZABADALMI LEIRAS 14670. szám. VIII/c. OSZTÁLY. Iskolapad. MILLA KÁROLY TANÍTÓ BÉCSBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1898 deczember hó 30-ika. Az 1. ábra egy kétüléses iskolapadot tün­tet föl; (A B C D E F G H) annak asztal­lapja, (J K L M N 0) pedig annak ülés­lapja és pedig (A B F G H) az asztallap egyik fele, mely egy tanuló számára való, míg (J 0) a hozzátartozó ülést jelzi. (P)-nél a megfelelő rekeszfölület látható. Az asztallapnak olyan görbülettel bíró (F G H) mellső éle van, úgy szintén az alsó (P) rekeszdeszkának is, hogy egyrészt a (G) bemélyedés a szabadon álló tanulónak he­lyet nyújt, másrészt a két visszanyúló (F és H) szárny az ülő tanuló alkarjainak támasza gyanánt szolgál. Az alsó rekeszlapnak az asztallappal azo­nos irányú széle maga részéről egyrészt azzal a föladattal bír, hogy középső kivá­gása folytán, épp úgy mint fölül az asztal­lap kivágása, a tanulónak az állást lehetővé tegye, visszanyúló szárnyai ellenben a re­kesztér nagyobbítására szolgálnak. Az (J K N 0) ülődeszkánál egy hely tu­lajdonképeni ülőföliilete gyanánt csak a (J)­nél való görbület szélességével bíró kes­keny (J 0) rész jő tekintetbe, a deszka középső (K N) része pedig csak a két szom­szédos iilés összeköttetésére szolgál. Ily mó­don egyrészt szabad út marad a tanuló he­lyéhez és asztallap és a támasz között (lásd a szabad teret a 2. ábrán (HAJ 0)-nál az első és a második pad között), másrészt pe­dig az a berendezés a tanulónak egy bizo­nyos, egyedül őt megillető és kizárólag az ő számára hozzáférhető helyet biztosít. Az (R) deszka, mely a két (P és Q) re­keszt egymástól elválasztja, az asztal alatt (S és T) felé folytatódik és (T) vége révén elmozdíthatatlanul az ülődeszkához van erősítve, mi által az asztal és a pad' egy egészet képeznek a nélkül, hogy a tanuló ülőhelyéhez szolgáló bejáratnál egy erős lécz alakjával bíró korlátra volna szükség, mint ez máskülönben szükséges. Az (A B C) asztallapszél alatt egy a padrekeszeket el­záró deszka van, mely (Z)-ig terjed és (X)-nél kissé kiemelkedő éle van. Ez a deszka egy­úttal a szomszédos pad támasza gyanánt szolgál. Mindegyik ülődeszka (U és V) kampói arra szolgálnak, hogy két szomszédos padot egymással összekössenek olyképen, hogy az ülés ezen kampóit a hátsó pad (\V) léczé­nek megfelelő bemetszéseibe helyezzük (1. ábra). A 2. ábra két összetolt kétüléses padot tüntet föl fölűlnézetben. Egy és többüléses padok hasonlóképen vannak berendezve, de

Next

/
Oldalképek
Tartalom