14512. lajstromszámú szabadalom • Önműködőleg szoruló és lazuló menesztő kötélpályák számára

Ha tehát az elrendezés az 1. és 2. ábrák szerint akként van foganatosítva, hogy a szállító-kosárnak súlya folytán az (f) kötél fölfelé reakczió-nyomást gyakorol, akkor ezen nyomás folytán az (f) kötél beszorítta­tik, illetve a szállító-kosár a mozgókötél által tovamenesztetik. Ha azután bármely okból az említett reakcziónyomás zéróval egyenlő lesz, akkor j (f) kötél szabadon bocsáttatik és a szállító­kosár nyugalomban marad. Ezen körülményt a jelen találmány tárgyát képező menesztő­nek vagy kötélszorítónak önműködő kikap­csolására akként használjuk ki. hogy azon pontokon, melyeken a szállító-kosárnak ön­működő megállása kívánatos, (k) fölfutó sí­neket rendezünk el (4. ábra), melyekre a (d) görgők fölfutnak, úgy hogy az (f) kötél tehermentesíttetik es ez által, a mint emlí­tettük, szabadon bocsáttatik. Ha a (k) síneket sülyesztjük, vagy a szál­lító-kosarat azok végén túltoljuk, akkor a kosár súlya érvényesülvén, a kötél a szorí­tóra a fentebb említett reakcziónyomást gyakorolja és így a kosár a kötél által új­ból tovavitetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködőlég be-és kikapcsolódó kötél­szorító kötélpályák számára, mely lé­nyegében egy vagy több, egymástól tá­volabb álló végeiken lendíthetően meg­erősített (a) karpárból áll, mely karok szabad, egymás felé fordított végeiken megfelelő (al) kötélfogó fölületekkel vannak ellátva, a hol is az (al) fölüle­teknek a hozzájuk tartozó (a) karok (a.4) forgáspontjaitól mért távolságainak a kötél vastagsággal nagyobbított összege nagyobb, mint az ugyanazon karpárhoz tartozó (a) karok (a4 a4) forgáspontjai­nak egymástól való távolsága és a hol a szorító karokat hordó tok fölött (d) gör­gők vannak megerősítve. 2 Az 1. alatt igényelt kötélszorítónál (k) fölfutó síneknek elrendezése a (d) görgők által befutott út alatt, a pályának azon pontjain, melyeken a szállító-kosár föltar­tóztatandó. (1 rajzlap melléklettel. PALLAS RÉSZVÉNYTÁPBABÁG KVOMDÍíA ÍUÖAPHSTÉN

Next

/
Oldalképek
Tartalom