14343. lajstromszámú szabadalom • Automata meleg kolbászok elárúsitására

_ 4 -vannak ágyalva, továbbá a (g) tengelyen fölerősített és a (b) korong fölött elhe­lyezett, elől kivágott (n) gyűrű által, mely a mellső végeiken a kolbászok által terhelt emelők hátsó végét meg­támasztja, oly czélból, hogy a (b) korong szakaszos forgásánál egy-egy pár, a két (f) emelő között elhelyezett vagy egy (f) emelőre fölfüggesztett kolbász jusson az (a5) kiadó nyílás elé, hol a kolbászok annak következtében adatnak ki, hogy a közvetlenül a kiadó nyílásnál levő kolbász az (11) gyűrű kivágásánál meg­támasztva ne legyen, tehát a mellső kar lefelé mozogjon és a. kolbászt kiadja. A 2. alatt védett berendezés egy kiviteli módozata (4. ábra), jellemezve egy fix, elől nyitott (bl) gyűrű és egy az utóbbi fölött elhelyezett, a (b2) forgó tengelyen megerősített, az első gyűrűt körülfogó (b4) villákkal ellátott (b3) gyűrű által, inely a (bl) gyűrűre két-két villa között fölfüggesztett kolbászokat a (b3) gyűrű minden elmozdulásánál egy darabbal eltolja és a (bl) gyűrű kivágásához leg­közelebb eső kolbászt a gyűrűről letolja. A 2. alatt védett készülék egy kiviteli módozata (5. ábra), jellemezve: a (cl) forgástengelyre ékelt, kis (c3) oszlopokkal ellátott (b) korong (5. ábra) által, az oszlopok között forgathatóan elhe­lyezett (c4) lemezek által, melyek mellső végükkel a kiadó nyílás fölött kivágott (c) gyűrűre támaszkodnak ós melyek a kolbászok elhelyezésére szolgálnak, oly czélból, hogy a (b) korongnak a (c4) lemezek ívhosszának megfelelő elfordu­lásánál egy-egy (c4) lemezt vezet a (c) gyűrű kivágása fölé, hol a lemezek alá­támasztásukat elveszítik és lehajlanak, úgy hogy a kolbászok az elvezető csa­tornába jutnak, mikor is a lemezek a hátsó részükre ható súly következtében a vízszintes helyzetbe térnek vissza. A 2. alatt védett berendezés egy kivi­teli módozata (6. ábra), jellemezve): egy fix (b) korong (6. ábra) által, melynek egy (d2) csapóajtóval elzárható kivágása van, a (d3) forgástengelyre ékelt (d4) gyűrű által, mely sugárirányú (d5) falak segélyével van a másik (d.6) gyűrűvel kapcsolva. oly czélból, hogy a (b) korongra két­két sugárirányú fal között elhelyezett kolbászok a (d4) (d6) gyűrűknek a (d3) tengely körül való forgásánál a kolbá­szokat a (b) lemezen egy darabbal eltol­ják és a (d2) csapóajtóhoz legközelebb fekvő kolbászt a csapóajtóra toljuk, úgy hogy a csapóajtó lefelé mozoghasson és az azon fekvő kolbász az elvezető csa­tornába juthasson, minek megtörténte után a csapóajtó a hátsó részére ható terhelés következtében ismét a normális helyzetbe tér vissza és a (bl) korong kivágását elzárja. B. A 2. alatt védett készülék egy kiviteli módozata, jellemezve: egy forgatható, a kolbászok fölfiig­gesztésére szolgáló horgokkal ellátott (b) korong (1. ábra), melynél akkor, ha a (b) korong két horog között levő szögbeli távolsággal elfordul, egy horog és az ezen levő kolbász a tartály megfelelő kivágása elé jut. úgy hogy a kolbászokat le lehet venni. 7. Az 1. alatt védett automatánál egy rög­zítő készülék a kiadó mechanizmushoz, jellemezve az (1) hajtótengelyre ékelt. (II) kivágásokkal ellátott (1) csillag, egy a forgatható (x) lemezen megerősített (x2) kar által, mely lemezt az (x3) rúgó annyira elforgatja, hogy az (x2) kar az (1) csillagkerék egy (11) kivágásába érjen és így a csillagkerék, valamint a hajtótengely forgását is meggátolja. H. A 3. alatt védett rögzítő készülék kivál­tására szolgáló berendezés, jellemezve : egy az (x) lemezen megerősített, görbe (xl) toldat által. egy a (q) csúsztatódarabon alkalmazott (ul) hasítékkal és eme hasitékhoz csat­lakozó, oldalt kivágott pénzcsatornával ellátott (u) lemez és végül egy a pénzcsatorna alatt levő (v) lemez

Next

/
Oldalképek
Tartalom