14256. lajstromszámú szabadalom • Gabonaáztató

LMI Gabonaáztató. BERLINER ACTIEN-GESELLSCHAFT FÜR E1SENGIESSEREI UND MASCHINENFABRIKATION CZÉG BERLINBEN, A szabadalom bejelentésének napja 1898 október hó 26-ika. A gabonaáztatókból a gabonát áztatás közben vagy ennek befejeztével vízzel is­mert eljárás segélyével más tartályba úsz­tathatjuk, a mikor is a gabonát az áztatóba állított csőbe alúlról nyomó levegőt áramol­tatva, egyszersmind moshatjuk is, úgy hogy a cső fölső végén levegőnek, víznek és ga­bonának keveréke fog kitódulni; a gabonát a vízzel együtt ekkor egy második tartályba vezetjük. Ezen mosási eljárás eddig a nagy vízszükséglet miatt nem volt alkalmazható; a gyakorlat ugyanis azt mutatta, hogy az emelő szerkezet munkaképessége csakhamar teljesen megszűnik, ha a vízállást nem tart­juk meg legalább is oly magasságban, mely a fölszálló cső alsó végétől mérve a föl­szálló cső magasságának krlb. 60%-át teszi ki; hogy tehát a gabonamaradékot az áz­tatóból kiszállítsuk, legalább is az ezen magas­ságig érő vízmennyiséget kell befolyatnunk. A jelen találmány szerint a minimális vízállást már most tetszés szerint mélyít­hetjük és ez által vizet takaríthatunk meg, a mennyiben az áztató alsó végén kis át­mérőjű hengeres meghosszabitást rendezünk el, a melybe a megfelelően meghosszabbított fölszálló csövet bevezetjük. A mellékelt rajz a találmány tárgyát ké­pező gabonaáztatónak egy foganatosítási alakját mutatja be, még pedig az 1. ábra ázta­tás közben. a 2. ábra a mosás befejezte után. Az (ao) túlfolyatóval ellátott (a) áztató kúpalakú fenekéhez a hengeres (b) csőtol­dat csatlakozik, melybe a nyomó levegőt szolgáltató (c) fúvóka alúlról torkol be. A kúpos fenék csúcsán van az (al) vízbeve­zető toldat és ugyanitt van elrendezve a (b) hengert a tulajdonképpeni (a) áztatótól el­választó (d) szelep is. Czélszerű, ha ezen (d) szelep szilárdan van az (e) csőhöz erő­sítve, ugy hogy ez annak fogantyújáúl használható. A gabona mosása ill. duzzasz­tása közben a (d) szelep zárva van; a gabona kimosása czéljából a fölszálló csövet kissé megemeljük (2. ábra), úgy hogy a gabona a (b) hengerbe lecsúszik, mire a (c) fúvóka működésével a szállítás megkezdődik. A 2. ábrában a szállításhoz szükségelt mini­malis vízállás van föltüntetve és a szakado­zott vonalakkal jelezve van az is, hogy mily magasnak kellene lennie annak, ha a föl­szálló cső az eddig használt elrendezés sze­rint csupán a kúpalalakú fenéknek csúcsáig érne. Ezen két vízszínt közti különbség a mosásnál megtakarított vízmennyiségnek mi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom