14185. lajstromszámú szabadalom • Javított szedőszekrény
szedésnél, 3 /s —1 /2 annyi idő alatt ugyanazt a munkát képes elvégezni. A szedőszekrény megosztása által lehetővé válik különféle irásfajtákkal töltött betürekeszeket egyidejűleg a szedő elé állítani, úgy hogy az utóbbi képes háromszorosan kevert szedést szedni, mely czélra, ha ezt az eddigi szekrényekkel kellene végezni, három különféle szedőszekrényt kellene egymás mellé helyezni, melyek nagy tért vennének igénybe és óriási igényeket támasztanának a szedővel szemben. A szedőszekrény egyes (R) részei (regáléi) pontosan az (S) betürekeszek méreteivel bírnak, úgy hogy ez utóbbiak, ha a regálék egyik vagy másik oldaláról ezeknek osztályaiba tolatnak, a belső teret tökéletesen kitöltik. A szedőszekrénynek porral való ellepését megakadályozandó, föltaláló két irányban gondoskodik: 1. Minden betiirekesz mellső és két öszszefutó oldala (n) hornyokkal van ellátva, melyekbe (t) üveglemez tolható, mely a rekesz tartalmát kifelé elzárja. A 2. gondoskodás abban áll, hogy a regálék oldalfalai jól záró ajtókkal vannak ellátva, melyek ezen regálérészekbe tolhatók, vagy sarnirok segítségével vagy más módon megerősíthetők. Ezen berendezés folytán teljesen meg van akadályozva az, hogy por lépjen be a szedőszekrénybe általában és a szedőrekeszekbe különösen. Regálrészeket alkalmazva egy szedőszekrényhez, az ez által elfoglalt tér még mindig tetemesen kisebb, mint az, melyet egy . közönséges szedőszekrény elfoglal; ha két ily három darabból álló szedőszekrényt állítunk egymás mellé, közöttük elegendő nagy tér marad, melyet könnyen deszkával lefödhetünk, úgy hogy a munkások ezen egyszerű asztalra rakhatják műszereiket, melyekre szükségük van. Ezen javított szedőszekrény sajátságos alakja folytán lehetővé teszi belsejében a tér legtökéletesebb kihasználását, magában véve nagyon kompendiózus. több disponibilis tért nyújt, mint a közönséges szedőszekrények és a nyomdásznak a betiirekesz gyorsabb előállítása mellett oly előnyöket nyújt, melyek az eddigi szedőszekrényekkel elérhetők nem voltak. A rajzon az 1. ábra az új szedőszekrényt nézetben tűnteti föl, mi mellett, hogy a belső berendezés is látható légyen, a mellső (T) záróajtó nyitva van. A 2. ábra a szedőrekeszek egyikének fölülnézete és oldalnézete; a 3. ábra vízszintes metszet egy(R) regálrészen keresztül, betolt (S) betiirekesszel. A regál állványszerű részében elegendő tér van egy (s) fiók számára, melyben fölös vagy ritkán használt hetük vagy szerszámok helyezhetők el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szedőszekrény, mely előnyösen több egymás mellé helyezhető trapézalakú keresztmetszetű (R R li) regálrészből áll, külső sarnirok, reteszek vagy toióléczek révén megerősíthető (T) ajtókkal vagy elzáródeszkákkal és (S) betürekeszekkel, melyek oldalt a regálékba tolhatók és trapézalakjuk folytán a regálék egyes osztályainak terét teljesen betöltik. 2. Az 1. igény szerinti szedőszekrény (S) betürekeszei, melyeknek mellső- és oldalfalai (u) hornyokkal vannak ellátva (t) üveglemezek befogadására, hogy a rekesznek tartalmát a por ellen megvédjük. il rajzlap melléklettel.) rAL«.Afc RÉe? . É**TÁB6ASÁ0 NYOMDÁJA BÜbAKtí Tcf