14053. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék műbőr előállítására

— 2 tartó segélyével van az (A) szekrénybe fog­lalva (6. és 7. ábrák), mely tartók a (D) csővel egy darabban készülnek és az (A) szekrény belső méreteivel és alakjával bírnak. A (D) csőből kihúzott (b) vászonlap a csőnek két (d) lemeztoldata között a (C) hengerekig vezettetik; ezen (d) lemezek nem foglalják el a (D) csőnek egész hosz­szát (7. ábra), de annak a szabadon maradt végei az (e) pántokkal vannak beszegve. A (D) csőnek végeit két födő zárja el, melyek közül az egyik a vászon tekercsnek betolása czéljából levehető. A (b) vásznat vezető (d) lemezek az (A) tartálynak (a) csőrébe nyúlnak, melynek falai egymástól oly távolságnyira vannak, hogy7 köztük és a (d) lemezek külső fölü­lete közt legalább is 4 mm. nyi szabad köz maradjon; ez a gépen készíthető mű­bőrnek minimális vastagsága, mely azonban utólagos műveletek, mint szárítás, sajtolás, döngölés stb. által még csökkenthető. Az (A) szekrény belsejében az oldalt bőrrel bevont (E) fadugattyú van elhelyezve, mely az (f) csavarhoz van kötve. Ezen csavart a (G) főtengelyre ékelt (gl) szíjdob­bal összekötött (g) szíjdob hajtja, melynek agyán belül a (g2) bronzhüvely van elhe­lyezve, mely, a mint ezt az 5. és nagyobb léptékben a 8. ábra láttatja, nem illeszkedik szorosan, hanem bizonyos köz meghagyá­sával az (f) csavarra és a (g3) supportba nyúl be; a (g) szíjkorong állásában a gyű­rűs (g4 és g5) karimák által tartatik meg, melyek közül az első (g3) supporthoz. a második a (g) szíjdobhoz fekszik. A (g) szíj­dob agyán és a (g2) hüvelyen a (kl) peczek jár át, mely az (f) csavaron hosszirányosan végig terjedő (k2) horonyba nyúl, minek következtében a (g) szíjdob forgásakor az (f) csavart magával meneszti; ez utóbbi a (h) csavaranyán jár végig és ezáltal mozgatja az (E) dugattyút, úgy hogy ez a bőrmasszát a (b) vászonlap köré tolja. A (C) hengerek közének beállítása az (il jl) ellencsavarok segélyével egymáson csúszható (i j) szánok segélyével foganato­síttatik. A négy (i) szánt az (il) csavarokat hajtó (1) kúpkerekek forgatására szolgáló (k) lendítő kerék segélyével mozgathatjuk. Az (i) szánokon eltolható kisebb (j) szá­nokat a (jl) ellencsavar segélyével kézzel mozgathatjuk és ez által a csavarok és a fogaskerekek működését szabályozhatjuk és a hengereket pontosan beállíthatjuk. Az (m) födő vászonlapok az (F Fl) hen­gerekre göngyölíttetnek, még a gépnek működésbe hozatala előtt; ezen felgöngyö­lítést a következő mechanikus szerkezet végzi: a (G) hajtó tengelynek (n) fogas­kereke a (p) közlő tengelynek (o) fogas­kerekével kapcsolódik (2. ábra); ezen (p) tengelyre van erősítve továbbá a (q) kúp­kerék. mely a függélyes (s) tengellyel egy darabban készült (r) kúpos kerékkel kap­csolódik. Az (s) tengelyen lévő (t) fogas­kerék az (u) emeltyű segélyével emelhető és sülyesztliető. A rajzban föltűntetett állásnál a (t) fogas­kerék a (v) fogaskerékkel kapcsolódik, mely az (x xl) fogaskerekek segélyével az alsó (F) hengert hajtja, mely viszont a (w) szíj segélyével a fölső (Fl) hengert forgatja; a hengerek forgása közben a rájuk erősí­tett (m) vászonlapok fölgöngyölődnek. A (C) hengerekből kijövet az (m) vászon­lapok és a közéjük foglalt, a masszával fölül és alul megrakott (b) vászonlap a (z) fémzsinórhoz kötött (y) vaskampó által megfeszíttetnek. A (z) zsinór a (H) dobra tekerődik föl, melyet a (cl) fogaskerék mű­ködtet, ha ezt az (al) emeltyű lehúzása által (2. ábra) a (bl) fogaskerékkel kapcso­lásba hozzuk; a (bl) fogaskerék a (dl) ten­gelyen eltolható, mely utóbbi az (fl f2) fogaskerekek és az (f3 f4 f5 és f6) kúp­kerekek közvetítésével forgattatik. Ha a feszítés művelete be van fejezve, az (y) kampót eltávolítjuk és a nyert le­mezt a két (m) vászonlap között hagyva alkalmas állványon, előnyösen azon fém­vázon, melyre az a gépből ráfut, a szárítóba visszük. Mihelyt a szárítás befejeződött, az (m) vásznakat minden nehézség nélkül eltávolít-i juk, mire a kész műbőr különböző czélokra I földolgozható. így pl. dísztárgyak, bútorok,

Next

/
Oldalképek
Tartalom