14022. lajstromszámú szabadalom • Automatikus működésű berendezések mérlegelő készülékeknél
- 7 működésen kívül helyeztetik és a (h3) záró fog szabaddá lesz, úgy hogy a (k3) csaptatóval összekötött a (k2) karnak (g4) toldata abba belefogódzik. Egyidejűleg a (k4) rúd is stilyedt és az (M) emeltyűt visszanyomta, úgy hogy az (Ll) edénynek következő sülyedésénél az (nl) emeltyűnek függélyes része az (M) emeltyűnek (ml) foga előtt elhaladhat. A (kl) csaptatónak (k) karja az (il) villák segélyével a (Dl) mérlegrudak (i) csapszögén nyugszik, minek következménye az, hogy a (kl) csaptató oly mérvben záródik, mint a milyenben az (Ll) edénynek illető rekesze mérlegelendő anyaggal megtelik és az (Ll) edény magasülyed. míg a (kl) csaptató már csak oly kis nyílást hagy szabadon, melyen át mérlegelendő anyag már csak vékony sugárban addig ömlik ki. míg a szándékolt mennyiség el nem éretett, mely pillanatban aztán a (b8 b9) kontaktuspá ' érintkezésbe hozatik, minek következtében a (H) elektromágnes a (h3) fogat a (k2) kar (g4) toldatánál kikapcsolja, mire a (k2) karral összekötött (k3) csaptató megfelelően elosztott önsúly hatását követve záródik és a mérlegelendő anyagnak bevezetését teljesen elzárja A 10., 11. és 12. ábrák oldalnézetben, keresztmetszetben és alaprajzban oly mérlegelő szerkezetet láttatnak, mely a 7., 8. és 9. ábrákban bemutatotthoz hasonló, csakhogy itt az elektromágnes el van hagyva, és helyette kisikló bütyök van elrendezve. A (Dl) mérlegrúd forgási tengelyén a 4. ábrában bemutatotthoz hasonló (El) bütyök van elrendezve, mely a ((il) emeltyű alatt elcsúszva a 7. ábrában bemutatott (H) elektromágnes hatását pótolja. A mérlegelő szerkezet egyensúly állásban van bemutatva. A működés mód ja hasonló, mint a 7., 8. és 9. ábráknál. Az (EL) bütyök a (Gl) emeltyű alól már kisiklott, úgy hogy ez utóbbi az előbbi előtt elhaladva a (k6) karral ellátott, megfelelően megterhelt (k5) csaptató hatásának engedve, a inéi-legelő anyag bevezetésének teljes elzárását foganatosítja és a pont vonalkázott vonal által jelölt állást foglalja el. Máskülönben a részek teljesen olyanok, mint az előzőkben leírt mérlegelő szerkezetnél, csakhogy a (K) bevezető tölcséren csak egy (kő) zárócsaptató van elrendezve. De lehetne itt is két csaptatót alkalmazni. A rajzban föltűntetett állás szerint az(Ll) mérlegelő edény itt sem ürülne ki azonnal önműködően, hanem csak akkor, ha már az (Ml) kézi emeltyűt, mint már az előzőkben leírt szerkezeteknél is. oly állásba hoztuk, hogy az (M) emeltyű ezáltal már ne tartassék meg (m3) fogánál fogva. A további folyamat az (Ll) mérlegelő edény kiürítését és fölfelé mozgását illetőleg teljesen olyan, mint a 7. 8. és 9. ábrákban ; az (i) csapszögek az (il) villák segélyével és a . (k6) karok közvetítésével a (k5) csaptatót a (K) tölcsér bevezető nyílásától ismét teljesen visszatolják és a (Gl) emeltyű (g5) rúd által ismét előbbi állásába nyomatik vissza, a mikor is az (El) bütyök ruganyosságánál fogva enged és a (Gl) emeltyű alatt ismét előrepattan. Ekkor azután (Ll)-uek következő rekesze töltetik meg és a (k5) csaptató (il)-nek (i)-re való támaszkodása folytán az (Ll) edény siilyedése mérvében a (K) bevezetőtölcsér nyílása elé tolódik, míg a (Gl) emeltyű az (FI) bütyökre rá nem fekszik és a (k5) csaptatónak további mozgását meg nem akadályozza, úgy hogy még oly kis nyílás marad nyitva, melyen át a mérlegendő anyag a helyes mennyiség eléréséig kiömlik, a mikor is az (El) bütyök a (Dl) mérlegrúd mozgása folytán a (Gl) emeltyű alól kisiklik és az utóbbi enged, miáltal a (k5) csaptató ismét szabaddá lesz és még annyira eltolódik, hogy a mérlegelendő anyag beötnlése teljesen elzáratik. A mint az egész leírásból láthatjuk, a jelen találmány egyes részeit a legkülönfélébb módon kombinálhatjuk, a nélkül, hogy a találmány lényege változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. I. Tetszőleges mérlegelő-szerkezet (D) mérlegrúdján egy önműködő (al a2) villamos kontaktuspár, mely jelek adásának