13319. lajstromszámú szabadalom • Gép bőr és hasonló anyagokból való gomblyukbetétek előállítására

csatornán át lehúzatnak és 32 33 szárnyak függélyesen lefelé csúsznak, mígnem 47 peczekhez jutnak, mely pillanatban az em­lített 26 vezetőesigák szintén már az 5 kör­pályában állanak. Ezen pillanatban a bőr­darab már a középen 32 33 karok által megfogatott és a 30., 31. ábrákban föltün­tetett alakba összehajtatott, a mint az a 8. ábrán látható. 30—32 és 31—33 szárnyak további lehú­zása alkalmával azok 47 peezek körül fo­rognak. míg a 10. és 11. ábrában föltűnte­tett helyzetbe jutnak. Ennek folytán a 30. és 31. ábrában föl­tűn teteti bőrdarab is kénytelen a 32. és 33. ábrában föltúntetett helyzetet elfoglalni. Miután 74 és 75 toldatok ezen mozgás utolsó pillanatában a 22. és 23. ábrán föltúntetett módon egymás fölé nyúlnak, úgy hogy a közéjük jutó 76 és 77 bőrvégek is egy­másba fektettetnek és a bőrdarab 47 peezek és a függélyesen alatta kiálló 72 nyelv kö­rül akkép hajlíttatik át, hogy a gomblyuk már képezve van, míg ellenben a szegély még nem. Most 59 emeltyűt is meghúzzuk, mi által 49 50 és 51 tűk a bőrdarabot átszúrják. Ez által összetartatik. Mielőtt 67 emeltyűt meghúznék. 12 lábitónak eredeti helyzetébe keli jutni, hogy a bőrdarab a 30 32 és 31 33 szárnyaktól megszabadulhasson. Végül 67 emeltyűt is meghúzzuk és a bőrdarab, mely már teljesen össze lett hajtva és át lett szúrva, még 38 é»s 39 lap között saj­toitatik össze. Mindez a bőrdarab, illetve a készülék folytonos melegítése közben tör­ténik, hogy a bőr jobban engedjen és szép fényt kapjon. A hevítés gázlánggal vagy bármely más módon történik. Az utolsó összesajtolásnál a gomblyuk szegélye is ki­sajtoltatik és az árú készen van. Ha azután átforgatás, illetve 67 emeltyű visszahúzása által 8 asztal ismét elhúzatik, akkor a kész darabok az alul levő 78 lyukakon maguktól kiesnek és alkalmas módon összegyűjthetők. Az emeltyűk és spirálrugók elrendezése természetesen sokféle lehet. A gép leírt példája három darabot készít egyszerre. Ezen berendezés is tetszőleges lehet, mi­után a találmány a készítendő darabok sza­mát nem korlátozza. SZABADALMI IOÉNY. Gép bőr és hasonló anyagokból való gomb­lyukbetétek előállítására, jellemezve 47 központi peezek körül körben vezetett és 74 75 szárnyakkal ellátott 32 33 ka­rok által, melyek alatt egy szükség sze­rint kiszabott, illetve kistanczolt 71 bőr­darab két 38 39 la)) megfefelő mélye­déseibe akkép tolatik, hogy a karok lesiilyedésekor először hosszirányban (30. és 31. ábra) 47 peezek és 72 vízszintes bádognyelv körül keresztirányban össze­hajtatik és végül az egymást átfogó szárnyak segélyével végein is áthajratik, azután tüszúrásokkal rögzíttetik, majd összeszoríttatik. » mi 12 lábitó lenyo­mása, 59 és 67 emeltyű meghúzása ál­tal, három fogással, melegítés mellett vihető végbe. (3 rajzlap íyulléklultal.) FALLAS RÉSZVKNYTAÜSA»AG NYOMDÁJA »U Ci»MSTK*

Next

/
Oldalképek
Tartalom