12989. lajstromszámú szabadalom • Acetylengázfejlesztő a gazométer által működtetett táplálókészülékkel

a tíz cső 25 kgot tartalmaz; a többi 25 kg. karbidot a csövek nyílásai mellé halmozzuk föl. Erre az o p nyíláson át vizet bocsátunk az a edénybe. Ezután az e orsónak kézzel való elforgatása által egy d tolattyút el­tolunk, miáltal a karbid a csavaranyának az orsón való lassú előrehaladása által fokozato­san, tehát nem hirtelen, a /elosztókúpon át a vízbe az s rostélyra hull. A fejlődött gáz nyomása a gazométerharangot fölemeli; ha a gáznyomás alászáll, akkor a gazométer­harang sülyedésénél az f csavaranya g nyúl­ványaival a kivánt fejlődés szerint egymás­után a // emeltyűkbe ütközik, mely emel­tyűk a d tolattyúkkal állnak összeköttetés­ben és utóbbiakat a c csövek alól eltolják, úgy hogy a karbid épen úgy fokozatosan, mint föntebb említtetett, a vízbe esik és lassú gázfejlődés áll be. Ha a gazométer­harang emelkedik, akkor az f csavaranya az e orsón megáll és így több karbid a vízbe nem eshet. Ha a e csövekből az összes tolattyúk el vannak távolítva, a mit czél­szerüen egy jelzőkészülékkel jeleztetünk, akkor az /' csavaranyát eredeti állásába forgatjuk vissza, a midőn a d tolattyúk is­mét a <• csövekbe tolatnak vissza és a készen­létben levő 25 kg. karbidot az l lemezzel a k hajtás segélyével az egyes tartányokba besodorjuk úgy hogy a gázfejlesztés újból megkezdődhetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Acetyléngáz-fejlesztő a gazométer által működtetett tápláló készülékkel, jelle­mezve az által, hogy a gazométer sűlye­dése közben az e csavarorsót forgatja, mi által az azon elhelyezett <j nyúlvá­nyokkal bíró f csavaranya tova mozgat­tatik és a g nyúlványok a h emeltyűkbe vagy karokba ütköznek, mi által ezen h karok az egyes c karbidtartányokban alkalmazott d elzáró tolattyúkat egymás­után eltolják és így a kivánt gázfejlő­désnek megfelelően, a szükségelt karbid­adagot időközönként a vízbe ejtik, mi által a szükségelt mennyiségű lassú gáz­fejlődés áll be. 2. Az 1. igénypontban jellemzett fejlesztőn a karbid számára való b készlettérnek alkalmazása, melyben egy kívülről k áttétellel működtetett / simítólemez, az egyes c karbidtartányok fölött van elhe­lyezve, azon czélból, hogy a c tartányok kiürülése után, utóbbiakat a fejlesztő kinyitása nélkül a tartányok mellé fel­halmozott karbiddal ismét megtölthessiik. ll rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Huilapesten

Next

/
Oldalképek
Tartalom