12977. lajstromszámú szabadalom • Kosárbetét cséplőgépek számára

síttetése czéljából megfelelő számú a1 lyu­kakkal van ellátva, melyek a csavarok fejeinek befogadására alkalmas alakban kivájt és mélyített fölső tágítással bírnak (2. és 3. ábrák). A betétlemez dörzsfölűletén, tehát a cséplő­(lobbal szemben lévő homorú fölületén az alkotóval párhuzamos a3 léczek vannak ki­képezve, melyek a lemez fölűletére merőle­gesen álló, de a léczhez képest rézsútos «8 fogakkal bírnak, még pedig akként, hogy két-két szomszédos lécznek fogai konver­gálnak. Világos, hogy ezen elrendezés következ­tében a kalászoknak a kosárfölűleten kicsé­peletleniil való tovacsuszamlása lehetetlenné van téve még akkor is, ha a kalászok me­rőlegesen kerülnének a két dörzsfölúlet (doh és betét) közé, mivel a váltakozva ellentétes hajtású fogsorok a kalászokat zeg-zug irány­ban vetik és ez által azokat minden körül­mények között tökéletesen kicséplik. Ha a gabona nyirkos vagy nedves, nem kell egyebet tennünk, mint csak a betétet közelebb fogni a dobhoz, míg a kosár másik nagyobb része a szokásos távolságban ma­rad : ez által a szalmás gabonának fönnaka­dása teljesen el van kerülve. A föntebb leírt betétet a kosárnak legalsó, csuklók körül mozgatható és beállítható ré­szére erősítjük. A fogsorok, valamint az egyes fogak tá­volsága és alakja tetszőleges lehet a nélkül, hogy ez által a jelen találmány lényege érintetnék. SZABADALMI IGÉNY. Kosárbetét cséplőgépek számára, szalmás ga­bona cséplésére, jellemezve egy alkalmas anyagból álló és a kosárnak csakis alsó, előállítható részére erősítendő A dörzs­lemez által, mely bizonyos számú a2 fog­sorral van ellátva, még pedig akként, hogy két-két szomszédos sornak a8 fogai kon­vergálnak. (1 rajzlap melléklettel.) PALLn. . KSZVÍN1TÁRSASÁC NYOMDÁJA BUDAPE6T£>.

Next

/
Oldalképek
Tartalom