12975. lajstromszámú szabadalom • Czentrifuga

- 2 fölületére préseltetik, még pedig annak a b tengelytől legtávolabbra eső pontjain. A jelen találmány tárgyát képező sajátos elrendezés következtében azonban a dobok kerületének minden egyes pontja ezen hely­zetbe jut, úgy hogy az azokba adagolt anyag folytonosan eltolódni kénytelen. A tartályok száma tetszőleges és azok vízszintesen vagy függélyesen rendezhetők el, továbbá egyik oldaluk fölé bővítettek lehetnek, a mi folytonos dolgozást tesz le­hetővé. A földolgozandó anyag természete szerint előnyös a tartályoknak körpályán való egy­szerű eltolásán kívül saját tengelyük körül is bizonyos forgást kölcsönözni. Ezt akkor érjük el, ha az e keréknek és a c meg g kerekeknek fogszáma nem egyenlő; a tar­tályok a b tengellyel ellenkező irányban forognak, ha az e kerék fogszáma nagyobb a c és g kerekek fogszámánál, ellenben a b tengellyel közös irányban forognak, ha az e kerék fogszáma kisebb a c és g kerekek fogszámánál. A czentrifugál erőnek a leírt készülékekben való létesítése által a tartályokban foglalt anyag megmunkáltatik, anélkül, hogy azt még külön veregetők stb. ütéseinek kellene alávetnünk. Az anyagrészeknek a tartályok fölületén és egymás között való súrlódása annál nagyobb lesz, mennél nagyobb a fordulat­szám és mennél nagyobb az illető fölület­nek a forgás középpontjától való távolsága. SZABADALMI IGÉNY. Czentrifuga, az által jellemezve, hogy a föl­dolgozandó anyagot befogadó i h dobok egy b főtengely körül való forgattatá­suknál </ f közbenső kerekek beigtatása által egy körvonal mentén csak eltola­tást szenvednek, a hol is a doboknak a fogszámok megválasztása szerint saját relativmozgást kölcsönözhetünk a meg­munkálandó anyaghoz képest, oly czél­ból. hogy az anyagot veregetők stb. alkal­mazása nélkül lökésmentesen megmun­kálhassuk. (1 rajzlap melléklettol.) Pallat részvénytársaság nyomdája Budapesten

Next

/
Oldalképek
Tartalom