12964. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tisztán aluminiumból való fogazatlemez készítésére, melyen a fogak kaucsukkal vagy más kötőanyaggal vannak megerősítve

- 2 -záshoz egészen nedves homokot vettünk és ezt a láng fölött azonnal megszárítottuk, a homok kiterjedési együtthatója a zinkéhez olyan arányban áll, mely lehetővé teszi, hogy a stanezolt alumíniumlemez úgy kerül ki a stanczából, hogy absolut pontossággal bele illik a szájüregbe. Tapasztalat mutatja, hogy az ilyen aluminiunilemezek olyan pon­tosan zárnak, hogy viselésük alkalmá­val majdnem sohasem érezhető nyomás a szájban. (5. A kész lemez a gipszmintán abszolút pontosan zár; a szájban azonban a termé­szetes fogakat nagyon erősen körülfogja. Ezt javítjuk a szájban és azután a lemezt a mesterséges fogak fölvételére előké­szítjük. 7. Hogy a fogakat hordozó kaucsukré­teget rögzítsük és megakadályozzuk, hogy ez a szájban való viseléskor az alumínium­ról leváljék, illetve, hogy az alumínium és a kaucsuk között rés keletkezzék, mely étel­maradékokat tartana vissza és rothadási fészek gyanánt tekinthető; az alumínium­ban éles árvésővel tetőszerű kiemelkedé­seket állítunk elő olyképen, hogy ezen vésések tengelye irányában a kaucsuk az ajaktól a nyelvig mindenütt ezen tetőszerű emelkedésekkel van befödve. Akármennyi vész is el a kaucsukból a megmunkálásnál (irány: ajak-nyelv), azért az aluminiumtető mégis mindenütt befogja. Még a kaucsuk­esetleges meghajlásánál sem jöhet az ki az aluminiuinszorítóból, úgy hogy minden rés­képződés vagy a kaucsuknak elválása az alumíniumtól ki van zárva. Ezt az eddigi módszereknél tel jes lehetetlen volt elérni; mindig résképződések mutatkoztak és igen gyakran aggályos nyelvdaganatok léptek föl a nyelvnek az éles kaucsukszegélytől való megsérülése folytán. Az én rendszeremnél a fogorvosnak hatalmában áll tetszése sze­rint a kaucsuklapot keskenyebbre vagy szé­lesebbre készíteni, úgy hogy a kaucsuk al­kalmazása esetleg a minimumra redukálható. Minthogy a kaucsuk igen ártalmasa fogakra, azért ez higieniailag fontos javítását teszi az eddigi fogazat-rendszernek, a melyekhez igen nagy felületű kaucsukot használtak óriási mennyiségben. A kaucsukot, mely ezen rendszer szerint van alkalmazva, semmi­féle erővel sem lehet az alumíniumtól el­választani, a nélkül, hogy a lemez el ne romlanék. Ellenben javítások könnyen és rendkívül tartós módon végezhetők, b) Fogazatlemez védőlapokkal. Előfordul az az eset. hogy pl. az alsó állkapocs fogai egyes' helyeken olyan ma­gasan érnek a felső állkapocshoz, hogy a fogakat megtartó kaucsukréteget igen vé­konyra kell készíteni és azután már nem elég erős. hogy ellentállhason a rágásnak. Ilyen esetekben a kaucsuk fogazatlemezek­nél fémből való védőlapokra van szükség, melyekre a helyettesítő fog rá van for­rasztva. Ezt eddig alumíniumnál nem tudták megcsinálni. Az én találmányom folytán ez is lehetséges. A lemez számára P/2 mm. vastag alumíniumot kell használni; ha a lemez készen van, akkor a fémvédőlap azon részét mely különben a kaucsukból való ínybe nyúlik, úgy mint az aranyból valóknál, is­meretes erősségben kiverjük. Az alumínium­lemezt ismét a matricz és patricz közé tesz­szük. a védőlapot azon a helyen, a hova jönnie kell, az aluminiumlemezre helyezzük és matric és patric közé stanczoljuk. A meg­felelő technikai elővigyázat mellett sikerül a védőlapot ez alumíniumba mélyíteni. Ké­sőbb a védőlapot kaucsukkal befödjük és rögzítjük. Ha a porczellánfogat ráforrasz­tottuk. akkor az épen oly biztosan műkö­dik. mint a kaucsuk fogazatlemezeknél. SZABADALMI IGÉNYEK. Eljárás tisztán alumíniumból való fogazatle­mez készítésére, a melyen a fogak kau­csukkal vagy valamely más kötőanyag­gal vannak megerősítve, jellemezve az által, hogy 1. az aluminiumlemezek sajtolására szük­séges patriczok és matriczok készítésére a mintát előbb ráragasztás útján, azután lazán staniollemezekkel födjük be és egészen nedves mintázó homokot hasz­nálunk, a melybe mintát beszorítjuk, mire a homokmintát gázláng fölött szárítjuk ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom