12949. lajstromszámú szabadalom • Kombinált agyaggyúró előkavaró és sajtológép téglák, tetőcserepek stb. előállítására

2 — préselő késekből fölfelé és a kavaró kések közé való vissza torlódását megakadályoz­zák. E E (2. ábra) széles, tengelyükön vas­tagított, hosszélük mentén élesített aczélnyel­vek, melyek a mellső és hátsó falban vagy azokon kivül forgathatók és állító kerekek segélyével minden kivánt állásban rögzít­hetők. Ha ezen nyelvek élükkel függélyesen állanak, akkor az összes fölülről jövő agya­got maguk között az alattuk elrendezett előkavaró késekre hagyják jutni, melyek ekkor a rajtuk nyugvó agyagnak egész nyo­mását fölfogják, mely egyszersmind nem engedi, hogy az agyag az előkavaró kések között fölfelé távozzék, úgy hogy az oldalt és lefelé préseltetik. Ha az agyagoszlop súlya az előkavaró késekre túlnagy nyomást gyakorolna, akkor azt az E h nyelveknek csekély elforgatása által szükség szerint csökkenthetjük. Az E E nyelvek fölött a vékony F F aczélrostéiyok vannak elren­dezve, melyek a mellső és hátsó falon át­járnak és ezeken kivül az F> FL görgőkön nyugszanak, úgy hogy azok az F3 emel­tyűk segélyével kissé előre és hátra tolha­tók, hogy szükség esetén a fölöttük lévő agyagot mozgásba hozzuk. Ezen rostélyok­nak, melyek megmunkálandó agyagnak me­revsége vagy lágysága szerint váltakozó számú hossz- és harántrúd által képezhetők és magasabban vagy alacsonyabban rendez­hetők el. az a rendeltetésük, hogy nagyobb tisztátlanságokat föltartóztassák, valamint hogy mozgatásuk általagyúró készülékben zavarokat és torlódásokat megakadályoz­zanak. G G be- és kikapcsoló szerkezetek, II I! az ismeretes hengersajtó, mely kívülről a a falon át a tartály belsejébe nyúl, míg a tengelycsapok és ezek hajtó szerkezete a falon kivül fekszenek; a fölső vagy alsó henger elhagyható, a mikor u csak az egyiket forgatjuk. B2 a téglasajtoló formák. fí2 sajtoló formák téglák, csövek, tetőcsere­pek és effélék számára, melyek az elökavaró késeken kivül egyéb kisajtoló szerkezettel nem bírnak és melyek ezen kések között vagy alatt a mellső vagy oldalfalakon van­nak elrendezve. A 4. ábrából látható, hogy hasonló módon téglák és csövek alúl a fenekén át is kipré­selhetők, a mennyiben az előkavaró tenge­lyek között egy vagy több függélyes tégla­préselő késtengelyt rendezünk el vagy az előkavaró késeket teljesen elhagyjuk, he­lyettük azonban a függélyes tengelyeket fölső részükön késekkel látjuk el. Ugyanígy, mint az agyagot, úgy más agyagokat pl. tőzeget is keverhetünk és formálhatunk ilyen készülékkel, vagy csak keverhetünk, mint pl. habarcsot, betont, ér­czeket stb., úgy hogy a következő igény­pontok ezen anyagok megmunkálására is kiterjednek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Agyaggyúró tetszőleges irányokban átdu­g./tt, köpennyel körül nem vett kavaró és gyúró késekkel, melyek forgatásuk­nál a gyúró tartályban tartalmazott agyagot megfogják, kavarják és lefelé, valamint kifelé préselik. 2. Az l. alatt igényelt agyaggyúrónál tet­szőleges irányú, köpennyel körül nem vett tégla préselő C késtengelyeknek el­rendezése, melyek vagy egészen szaba­dok vagy részben oldalas B védőfalak­kal. vagy részben csak B1 csíkokkal van­nak körülvéve és melyek vagy a gyúró tartályban, vagy annak falán kivül. vagy ezen átjárva köröskörül zárt téglapré­selő hengerekben végződnek, oly czélból. hogy az összes az előkavaró tengelyek által megfogott, oldalt vagy lefelé veze­tett agyag külön préselőeszközök se­gélyével vagy ilyenek nélkül való to­vábbi megmunkáltatás végett megfelelő szájrészek alkalmazásával szálalakjában préseitessék ki. 3. Az 1. alatt igényelt agyaggyúrónál egy vagy két oly henger elrendezése, melyek kívülről forgathatnak és a fölülről lenyo­mott agyagot megfogják és magukkal húzva kifelé tolják. 4. Az 1. alatt igényelt agyaggyúrónál E E és F F védőszerkezetek elrendezése az előkavaró kések fölött, melyek a fölöt­tük álló agyagmasszának nyomását sza­bályozzák. (3 rajzlap melléklettel.) VfLÍ LAS MlsZVKNV "ÁKSASAU NYOMDÁJA "l HAfKall

Next

/
Oldalképek
Tartalom