12938. lajstromszámú szabadalom • Készülék acetyléngáz automatikus előállítására

tartalmazó j> p1 kosarak vannak el­helyezve. Minden egyes kosár fenekén egy m eső megy át, mely a kosárnál valamivel alacsonyabb és melyen át a kosárba jutott víz. ha a kosárban többé elbontható kal­cziumkarbid nincs, a közvetlenül a kosár alatt levő második kosárba jut. Hogy a gázfejlesztés szabályosabbá le­gyen, a kosarak közfalakkal kisebb reke­szekre vannak osztva, a víz először abba a rekeszbe jut, mely a kosár m csövétől leg­távolabb van és csak ha a rekeszben levő összes kalcziumkarbidot átalakította, áram­lik a következő rekeszbe. Lehetne azonban a berendezést megfor­dítani is, úgy hogy a víz a legalsó kosárba jutna be legelőször és fokozatosan emel­kedne föl a többi kosarakba. Ebben az esetben az 0 rudat egy alúl nyitott csővel kellene pótolni, mely cső fölső részén ve­zetjük be a megbontáshoz szükséges vizet. Az ily módon szerkesztett generátor egy­részt a C víztartállyal, másrészt a víz ki­nyomása közben megfelelő gazométerrel van kapcsolva. A C víztartály fenekétől a G cső indul ki, mely a végén egy 1 süveggel elzárt F csőben, evvel a csővel konczentrikusan van elhelyezve. A süvegnek egy leeresztő csapja van és a két F és G cső ezen a süvegen közlekedik egymással. Az F cső az A generátorral az a és b csapokon, az K csövön és az L csövön köz­lekedik. Az a csap, mely a b csap fölött van elhelyezve, a gáz elvezetésére, a b csap a víz bevezetésére szolgál. A gazométer egy hengeres B edényből áll, mely két egymás fölött elhelyezett MN rekeszre van osztva. Ezek a rekeszek az /' választófalban megerősített P csövön közle­kednek egymással. Az f választófalban egy ü cső van meg­erősítve, mely az N rekesz és az F cső között létesít kapcsolatot. Ugyancsak a jel­zett közfalban van a V cső megerősítve. A gazométer alsó részében levő vízszíné­nek minden ingadozása az egyensúly meg­változtatását idézi elő. A készülék működési módja a következő: A C tartályban levő víz a G csövön az I süvegbe folyik, az F csövön fölemelkedik egészen a b csapig és az L csövön az A generátorba folyik. A fejlődő gáz ugyancsak az L csövön emelkedik föl, az E gyűjtőn az a csapon és az IJ csövön az N gazométerbe jut és ez addig tart, míg a H1 oszlop a H oszloppal egyenlő magasságot nem ér el. Ha az N tartóban a vízszín emelkedik, F csőben a vízszín ugyanazon mértékben emelkedik mindaddig, míg a b csapon víz nem jut a fejlesztőbe és a gázfejlődés meg­indul, viszont ha az N tartóban a vízoszlop sülyed, az F csőben a vízoszlop szintén sülyed és a generátorba víz többé be nem jut. A 2., ;5. és 4. ábrán látható készülék ugyancsak az előbb leírt hydraulikus emelő alkalmazásán alapszik, de az elosztó két egymás mellett fekvő, vízszintes generátort táplál és a fejlesztő víz a generátorokat körülveszi és azokat hűti. Ennél a berendezésnél a lopót egy U-alakú cső képezi, mely az előbbi kiviteli módozatnál használt két konczentrikus csö­vet helyettesíti. Az elosztót három a b és b1 csap képezi. A háromfúratú a csap a G csövön át­folyó vizet abba a generátorba vezeti, mely felé a csapon alkalmazott mutató mutat, b és bl két egyszerű csap, melyek a G csö­vet az L, illetőleg L1 csővel kapcsolják, hogy víz legyen bevezethető, vagy az A A1 generátorokat az U csővel kötik össze, hogy a fejlődött gázt elvezethessük. A 1) cső, mely a csap fölött van alkalmazva, a gáz elvezetésére szolgál, de egyúttal a vizet is a második generátorba vezeti, ha az első kimerült. Ebben a csőben levő specziális szerkezet lehetővé teszi, hogy a második generátort minden nehézség nélkül műkö­désbe hozhassuk, ha az első generátor ki­merült vagy vízzel megtelt. A b b1 csapok lehetővé teszik, hogy a ge­nerátorokat megtöltésük czéljából a gáz­vezetékből kikapcsolhassuk. A G csőben levő víz abba a generátorba folyik, a mely felé mutat az a csap mutatója. A fejlődő gáz a D kamarába és innen

Next

/
Oldalképek
Tartalom