12933. lajstromszámú szabadalom • Acetyléngáz-fejlesztő
— 2 — ömlik. "A mint a víz a carbiddal érintkezik, gáz fejlődik, mely a G csövön át az X harangba ömlik, ezt a nyomás folytán önműködően fölemeli és egyúttal a H szabályozócsap. mely a W víztartály Z M csövén van alkalmazva, záratik és a karbidhoz való vízömlés megszűnik. Azon mód, mely szerint az B II azabályozócsap az X harang emelése és sülyesztése által önműködően záródik és nyitódik, a 7. és 8. ábrában van feltűntetve. 7. ábra csak a harangot mutatja; o csigák a vezetékben való haladásra szolgálnak; St szabályozó rúd fülekben föl és alá mozoghat. A K peczek Sa csavar útján St rúdon állítható. 8. ábra A" harangot M bádogköpennyel mély állásban mutatja, mely állásban a harangban nincs gáz. Ha a II csapot nyitjuk, úgy hogy a víz W víztartályból, mint előbb leírva volt, a karbidtartályba behatolhat, akkor a fejlődő gáz a harangot emelni kezdi és az addig fog kiemelkedni, míg azon toldatba, melyben St rúd végződik, nem ütközik. Ezen időpontig szükséges volt, hogy a karbidtartályba állandóan víz ömöljék, azaz H H csap nyitva maradjon; miután azonban már elég gáz fejlődött, akkor a tovább is emelkedő harang St szabályozó rudat magával emeli, a K peczek szintén emelkedik és y emeltyűt szabadon ereszti. Ezáltal a H S rúd aülyed, miáltal R H csap záratik és ennek folytán a karbidtartályba való vízbeömlés besziintettetik és a gázfejlesztés megszűnik. St szabályozórúd, valamint K peczek szabályozhatósága által a gázfejlesztéshez szükségelt víz mennyisége oly pontosan határozható meg, hogy sem túlnyomás, sem nagy utófejlődés nem származhatik, miután az A' harang sohasem jut azon helyzetbe, hog ;y több gázt kellene felvenni, mint a mennyit az St szabályzórúd megenged. Ha X harang a szükségelt gázzal meg van töltve, akkor az oly helyzetbe jut, a milyet 1. ábra mutat. A' gázharang tartalmának »/< részben való elfogyasztása után, az annyira sülyedt, hogy az St szabályozórúdon lévő K peczek (8. ábra) ismét hat y emeltyűre és a karbidtartályba vízbeömlés történik, miáltal a gázfejlődés újból kezdődik és az előbb leírt folyamat ismétlődik, a nélkül azonban, hogy a világító lángra valamely zavaró befolyás gyakoroltatnék. A karbidtartályon kívül van G csőben egy 11 csap, melynek feje S W rúddal van összekötve, mely az M köpeny egy tömítőszelenczéjén át a karbidtartály záró födele fölött kifelé lép. A rúd forgatása által A H csap nyitható vagy zárható és a karbidtartályszekrény födele csak akkor vehető le, ha S S fogantyú vízszintesen áll N zárórész fölött és e mellett G cső zárva van. A H csap, mely karbidutántöltés alkalmával záratik, X harangból való gázkiömlés, illetve légbeömlés megakadályozására szolgál. Az L P légszivattyú L W cső útján a karbidtartállyal áll kapcsolatban és czélja a karbidtartály légmentessé tétele és a robbanógáz képződésének megakadályozása; a P H csap a légszivattyú elzárására szolgál. A szekrény, mely a karbidtartály számára való, erős ónozott vasbádogból való és erős N zár által légmentesen elzáratik. 9. ábra Jr P zárólemezt tűnteti föl, 10. ábra a háromrészű V K zárókengyelt V S csavarral. Az oldalt alkalmazott T tölcsér a karbidtartály hűtővízterének megtöltésére szolgál. A mint a 4. ábrán látható, a karbidtartály alúl gömbölyű, úgy hogy a kalcziumkarbid a fogyasztás mérvében utánacsúszik és Z M cső vízsugarai alá jut. E a tisztítókészűléken (6. ábra) alkalmazott csap, hogy az esetleg képződő kondensvizet leereszthessük. Ezen acetyléngázfejlesztő készülék előnye, hogy a gázfejlesztő és a gáztartály egy összefüggő egészet képeznek. SZABADALMI IGÉNYEK. I. Acetyléngázfejlesztő készülék, az által jellemezve, hogy X gazométer harang, valamint az a karbidtartályt felvevő A