12902. lajstromszámú szabadalom • Mentőkészülék gépüzemű közúti vasúti járművekhez

Ha valaki a kocsi elé kerül, akkor a 8 horog i a 7 horogból a jelzett két mód egyike szerint I kikapcsoltatik, a 3. ábrán látható helyzetbe jut, melyben a 14 rugók nem lévén meg­feszítve, a 2 emelő a vízszintes síkban sza­badon foroghat és oly módon áll be, hogy a mentő ütköző kocsi elé került egyént a pályatestről letolja (1. pontozva az 1. ábrán), tehát az illető elgázolását meggátolja. A mentő-ütközőt a 2 emelővel a 15 merevitő-rudak segélyével lehet kapcsolni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Mentő készülék gépüzemű közúti vasúti járművekhez, jellemezve egy mentő üt­köző által, mely a 3 deszkán a 4 rugók és 5 tuskó segélyével kifeszített lágy 6 bevonatból áll és a 2 emelőkar segélyé­vel a kocsi vázával oly módon van kap­csolva, hogy úgy vízszintes, mint függé­lyes síkban elmozdulhasson, melyet az egymásba fogódzó 7 és 8 horgok és a 14 rugók tartanak a nyugalmi helyzet­ben, míg ha ezen helyzetből annak kö­vetkeztében. hogy a kocsi elé került egyénbe való ütközése által kitéríttetik, oly módon áll be, hogy az illető egyént a pályatestről letolja. 2. Az 1. alatt védett mentőkészűléknél a 7 és 8 horgoknak egymásból való kikapcso­lására egy 10 11 könyökemelő, mely egyrészt a 2 emelővel, másrészt a 8 horog 9 karjaival van kapcsolva, úgy, hogy ha a könyökemelő csukló pontjára a mentő-ütközővel kapcsolt 12 rúd lökést gyakorol, a 8 horog a 7 horogból kikap­csolódjon. 3. Az 1. alatt védett mentőkészűléknél két, egyrészt a 13 kerettel, másrészt a mentő­iitközővel kapcsolt 14 rúgó alkalmazása, melyek ha a 2 emelő a vízszintes hely­zetben van, meg vannak feszítve, és a 8 horognak a 7 horogról oldalirányban való lecsúszását meggátolják, de a lecsú­szást lehetővé teszik, ha a mentő-ütközőt oldalirányú lökés éri, ha pedig a mentő­ütköző leesett, megeresztetnek és a mentő­ütközőnek megfelelő beállását lehetővé teszik. 4. Az 1. alatt védett készüléknél egy 13 keret, mely meggátolja, hogy a mentő­ütköző a pályatestet érje. (1 rajzlap melléklettel.) PAll-AS RÉ8ZVÉN ITÁRCASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom