12882. lajstromszámú szabadalom • Jobbra és balra nyíló ajtókra egyaránt alkalmazható zár

állásból ruás úton való visszatolását pedig az e záróhorog, valamint h1 peczek gátolják meg. A zárat most már úgy nyithatjuk, hogy a kulcsot / nyíl irányában fordítjuk, minek következtében ennek tolla a h elzáróval együtt h1 peczket, valamint e elzáróhorgot az f1 és f3 nyúlványok fölé emelvén, tovább fordítja és az /'4 nyúlványába kapaszkodva, a nyelvet hátra fogja tolni mindaddig, míg e elzáró horog, valamint h1 peczek c1 rúgó hatása alatt f1 és fs nyúlványok mögött le nem billenik. Tovább forgatva most már a kulcsot a föntebb leírt módon, a kilincs helyettesíti és a zárt teljesen nyitja. A zár úgy jobbra, mint balra nyíló ajtókra egyaránt alkalmas a nélkül, hogy azon bárminemű alakítást kellene eszközölni, mert a zárónyelv mindkét, tehát x—x, valamint y^-ij tengelyére nézve simetrikus, valamint ennek megfelelően simetrikus kivágással bír a nyelvnyílás fodőlap is (3. ábra). SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Jobbra és balra nyíló ajtókra egyaránt alkalmazható zár, jellemezve f1 f* f3 fl nyúlványokkal bíró, mindkét, tehát x—x, valamint y—y tengelyére simetrikus f zárónyelv által, mely normális állásban egyrészt az a b e emeltyűrendszert moz­gató kilincs által, másrészt az I nyíl irányában forgatott kulcs által nyílik és normális állásába c1 rúgó által nyomatik vissza, míg zárt állásába a kulcsnak II nyíl irányában való fordítása által ho­zatik és ezen állásában e záróhorog és h1 peczek által rögzittetik. 2. Az 1. alatt igényelt zárnál a nyelv­nyílás födőlap jellemezve az által, hogy az f zárónyelv alakjának megfelelő, mind­két x—x, y—y tengelyére simetrikus kivágással van ellátva azon czélból, hogy a zár úgy jobbra, mint balra nyíló ajtókra alkalmazható legyen. (1 rajzlap melléklettel.) "41-LAS VÍ 62 V t N YTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEM

Next

/
Oldalképek
Tartalom