12851. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés czukormasszáknak vakuumkészülékekben való főzésére

— 2 — ható gőzmer.nyiség, mely a czukortömegbe szabadon hatol be, ennek jelentékeny föl­feléhajtása nélkül közvetlenül fölszáll, a mennyiben a sűrű czukormasszát szétvá­lasztja és rajta keresztüláramlik. Épen oly kevéssé lehetett a kivánt ezélt az által elérni, hogy gőzsugarakat vezetünk be nagy sebességgel a czukormasszába, minthogy a gyakorlatilag alkalmazandó gőz­mennyiség, mely a készülékbe szabadon beléphet, a vákuumban való főzésnél kor­látolt. A jelen találmány tárgyát képező eljárás mindezen hátrányok elkerülését czélozza. Ezen eljárás szerint a folyadékoszlopnak legalsó rétegétől annak szintjéig és az utób­bitól ismét le a fűtőfölületekig egyenletes és gyors folyadékcserét létesítünk az által, hogy a vákuumkészűlékekben lefőzendő czukonnasszákat a főzési folyamat alatt külön czirkulácziós csövek közvetítésével és az utóbbiakban fölszálló gőzbuborékok elő­állítása által az előbb említett körfolyamban végbemenő erélyes mozgatásnak vetjük alá. Ezen mozgatás oiy természetű, hogy né­hány perez alatt egy nagy vákuumkészűlék­nek egész tartalma a fűtőfölületeken el, az edény fenekére és innét a czirkulácziós csöveken át a masszának szintje fölé szál­líttatik. Ezen folyamat a főzési művelet közben folytonosan vagy bizonyos időszakokban ismételhető. A mellékelt rajzokban az eljárásnak kü­lönféle módon való foganatosítására szolgáló berendezésnek négy foganatosítási alakja van bemutatva. Az összes ábrákban A a vákuumkészűlék, melyben a ezukormasszákat szemcséssé akar­juk lefőzni, B ezen vákuumkészűléknek fent-ke, h a fűtőfölületek, K a készülék fenekén elrendezett lebocsátószerkezet és C a czirkulácziós cső, melyen át a ezukor­folyadék alulról fölfelé áramlik. Ezen czirkulácziós cső (mely helyett eset­leg több ily cső rendezhető el), alsó nyitott végén bizonyos távolságban van a vákuum­készüléknek fenekétől, tehát a főzendő folya­dékba bemerül, míg fölső nyitott vége a folyadékszintre ér, vagy esetleg többé-ke­vésbé ezen túl is emelkedik. Az eljárást a következőképpen foganato­sítjuk : A czirkulácziós csőnek a folyadékba me­rülő részébe, illetve az ezen csőrész által be­zárt folyadéktömegbe egy elég bő csövön át, mely valamivel a czirkulácziós csőnek alsó vége fölött torkol, gőzt vezetünk be, melynek nyomása nem nagyobb, mint a vákuumkészűlék fenekén uralkodó nyomás. Ezen gőz nyomását ugyanis a czirkulácziós csőbe való betódulása előtt az ezen csőnek alsó nyitott végén uralkodó nyomásra redu­káljuk (megközelítőleg), úgy, hogy az csak oly csekély sebességgel hatol a czirkulácziós csőben lévő folyadéktömegbe, hogy a nagy beáramlási keresztmetszetnél fogva a czir­kulácziós csőben tartalmazott folyadékba nem hatolhat egy összefüggő gőzsugár, ha­nem csak egy sor egymást követő gőz­buborék. Ezen csőben a gőzbuborékok lénye­gében véve fölhajtó erejüknél fogva hatnak és így a cső által körülzárt folyadékot annak fölső nyitott végén keresztül a vákuum­készűlékben tartalmazott folyadék színtje fölé szállítják A czirkulácziós csőnek alsó végén folyton új ezukorfolyadék nyomul be Ekként egy-egy kg. redukált nyomású gőzzel körülbelül 5500 kg. ezukorfolyadékot szállíthatunk a czirkulácziós csövön keresztül a vákuumkészűléknek fenekétől az abban lévő folyadékoszlopnak színtje fölé ; 300 mm. átmérőjű czirkulácziós csövön át néhány perez alatt a használatos nagyobb vákuum­készülékek tartalmát azok fenekétől a bennük lévő folyadékoszlopnak szintje fölé szállít­hatjuk. A helyett, hogy a gőzt, melyet ezen ezélra alkalmazunk, a gyártelepnek valamely más forrásából vennők, azt megfelelő fűtő­föliilettel bíró főzőedényben magából a vá-' kuumkészülékben lefőzendő folyadékból fej­leszthetjük ; e szerint tehát a lefőzendő masszának főzésénél fejlődő saját gőzét hasz­nálhatjuk szállító közegül a fönt leírt módon. A szerint, a mint az imént leírt eljárást különféleképen foganatosítjuk, a berendezés is különféle módosításokat igényel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom