12824. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szaruszerű anyag előállítására casseinből

Ekkor a még nedves táblát formaldehyd­oldatba tesszük és ebben az alkalmazott formaldehydoldat konczentrácziója és a tábla vastagsága szerint rövidebb vagy hosszabb ideig keményítjük. A kivett táblát már most végleg megszárítjuk, vége felé czélszerűen magasabb hőfoknál mindaddig, míg a formal­dehyd szaga már nem érezhető. Az ilyen módon előállított tábla szarúszerű és igen kemény, nem duzzad és hasonló módon valamint hasonló czélokra dolgozható föl, mint a szárú. Ha a lecsepegtetés és előzetes szárítás czéljából kiterített casein-ólomcsapadékot a formaldehydoldatba tesszük, mielőtt még áttetszővé vált volna, akkor kevéssé át­tetsző, fehéres, inkább elefántcsontszerű anyagot kapunk. 2. példa. Fehér, át nem tetsző szarúszerű anyag. Ezen ezélra .az első példában leírt eljárást alkalmazhatjuk azzal a pótlással, hogy a nedves casein-ólomcsapadékot a for­maldehydbe való tevés előtt timsóoldattal kezeljük, mi által az egész tömegben egyen­letesen eloszlott fehér kénsavas ólom kép­ződik, vagy a caseinoldatnak ólomeczettel való leválasztásakor keletkezett csapadékot kicsapott kénsavas baryttal bensőleg szét­dörzsöljük. egyébként pedig úgy járunk el, mint az első példában megadtuk. 3. példa. Szürke, egészen fekete szarú­szerű anyag. Kormot kevés caseinoldattal összedör­zsölve, fekete festéket készítünk s ezzel a kiejtendő caseinoldatot megfestjük. Mint­hogy a caseinoldatban lebegő korom a ki­ejtés alkalmával a caseinnel egyesülve válik le, ennélfogva azonnal tetszőlegesen sötét­szinü anyagot kapunk, ha a megfestett caseinoldatot az 1. példában adott módon kezeljük. Hasonló módon zsirok, gliczerin stb. is elegyíthetők ezen anyaghoz. A casein kiejtésére szolgáló sóoldatot vagy savat mindjárt elegyíthetjük is a formal­dehyddel, úgy hogy csak egyetlen oldattal kell dolgoznunk; vagy pedig a caseinoldat­hoz a kiejtés előtt a megalvasztásra nem elegendő mennyiségű formaldehydet adunk. Ezen egyszerűsítések azonban nem nyújtják ugyanazon biztonságot, mint a fönt leírt szétosztott eljárás. Némely ezélra pl. csövek előállítására czél­szerűen nem készítünk valóságos oldatot a caseinből, hanem csak megolvasztjuk (pl. akképen, hogy forró vízbe tesszük), mert ekkor szívós, gummiszerű anyagot képez, melyet könnyen hozhatunk tetszésszerinti alakba. A formázott tömeget savakba vagy sókba tesszük és tetszőleges módon formal­dehyddel itatjuk, mi által szintén a leírt szarúszerű tömeget kapjuk. Mint az előzőkből kitűnik, ezen új anyag nemcsak önálló anyag gyanánt, hanem rost­anyagokkal parafaporral stb. keverve vala­mint impregiiálás és bevonat gyanánt és a leg­különbözőbb anyagokon, szöveteken, papíron stb. is előállítható, a fönt ismertetett eljárás szerint. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás szarúszerű anyag előállítására caseinből, jellemezve az által, hogy a tetszés szerint föloldott vagy megolvasz­tott caseint vagy más fehérjét savakkal vagy sókkal kiejtjük, illetve ezekkel impregnáljuk, öntés vagy sajtolás útján a kivánt formába hozzuk és oldott vagy gázalakú fonnaldehyddel itatjuk, mi által szarúszerű anyag keletkezik, melyből a fölös formaldehyd párolgás útján elszáll, mely szarúszerű anyaghoz tetszésszerinti más anyagok, pl. rostok, korom, gliczerin, festőanyagok keverhetők, a mennyiben ezeket az előbb említett caseinoldathoz, a savhoz illetve a sóoldathoz adjuk vagy pedig az említett csapadékhoz ke­verjük. 2. Eljárás szarúszerű réteg előállítására, jellemezve az által, hogy a tetszés sze­rint föloldott caseint vagy más fehérje­anyagot, magában vagy más anyagok­kal keverve papirosra, fára vagy más alapzatra hozzuk, savakkal vagy sók­kal oldhatatlanná tesszük és oldott vagy gázalakú formaldehyddel itatjuk, mi által szarúszerű bevonatot kapunk, mely­ből a fölös formaldehyd párolgás útján elszáll. PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom