12819. lajstromszámú szabadalom • Eljárás gyapotnak feszítés közben való merczelizálására

font gyapotot vagy hasonló gyapotot, mely­nek rostjai szilárdan vannak ágyazva és így szorosan tapadnak egymáshoz, tehát a szálak nyújtásakor a rostok egymáson el nem csúszhatnak, szóval, ha ily gyapotnak összezsugorodását akarnók feszítés közben való merczerizálással megakadályozni vagy pedig a merczerizálás és összezsugorodás után újból kinyújtani, úgy azt fogjuk találni, hogy erre a műveletre nem elegendő az a feszítő erő, melyet eddig a fonál- és szövet­festészetben hasonló czélokra szolgáló szo­kásos gépek normális használata mellett ki­fejtettek. Jelentékenyen nagyobb nyújtó erő használata mellett az egyes rostok nem csúsznak el többé egymás fölött, hanem meg fognak nyúlni és struktúrájúk is meg fog változni. Ezen ki nyújtás következtében a szinezet világosabbá válik és a föliiletnek ezen kinyújtással kapcsolatos és hosszirá­nyában bekövetkező simává tétele és külö­nösen a fölső rostrétegek fokozott átlátszó­sága tartós, selyemszerű fényt idéz elő, mely nem alapulván a szövet felületének appreturszerü elváltozásán, hanem az egyes rostok fizikai és kémiai alkatán, ennek követ­keztében nem úgy mint az appreturfény a gyapot későbbi szokásos feldolgozása köz­ben sem tűnik el. Ily nyújtás után a rost a mikroskóp alatt egy erősen kinyújtott, feszes és vékony cső képét mutatja sima szabályos felülettel és időnként eltűnő üreg­gel, mely rost köralakú keresztmetszettel bír, többé-kevésbé világos, kerek, ezentrális nyílással, de hasíték nélkül (3. és 3" ábra) Jelen találmányra nézve lényegesek tehát a következő körülmények: 1. Oly gyapotnak alkalmazása, melynek rostjai szilárdan vannak ágyazva erősen tapadnak egymáshoz és így a szálak nyúj­tásakor nem csúsznak el egymás fölött. 2. Merczerizálás közben erősebb nyújtó erő­nek alkalmazása, mint a milyet eddig a fonál- és szövetfestészetben hasonló czé­lokra alkalmazott szokásos gépekkel nor­mális használat mellett kifejtettek. 3. Az egyes rostok kinyújtása és struk­túrájúknak megváltoztatása és ezeken ezáltal előállított tartós selyemszerű fény, Az eljárás gyakorlati kivitelénél a követ­kező módosítások ajánlatosak: 1. A gyapot (mellékfonál [Kettfaden] fonál, szövet, készárú stb.) alakjában feszesen ki­feszített állapotban merczerizáltatik és ezen állapotban távolíttatik el róla a merczerizáló folyadék. > 2. A gyapot ki nem feszített állapotban merczerizáltatik azután kinyújtatik és kife­szített állapotban kimosatik. 3. A gyapot ki nem feszített állapotban merczerizáltatik, a merczerizáló folyadék egy része eltávolíttatik, a gyapot ezután kinyúj­tatik és kifeszített állapotban kimosatik. 4. A gyapot ki nem feszített állapotban merczerizáltatik, a merczerizáló folyadéktól megszabadíttatik és végre, mielőtt nyúlós, alakítható állapotát elveszítette volna, ki­nyújtatik. A 2. alatt leírt módosítás gyakorlati kivi­tele például következőkép alakul: Meglehetősen hosszú rostú. szorosan szőtt gyapot (pl. Makogarn) nyersen vagy előke­zelve (kifőzve, megnedvesítve stb.) vasbotokon egy vaskádban 25 - 30° Bé erősségű nátron­lúggal rövid ideig kezeltetik, míg rajta a lazán merczerizált gyapot ismert bőrszerű színe ! jelentkezik. A nátronlúg behatásának ideje a fonál vastagsága és forgása szerint vál­tozik és nem igen haladja túl a 10 p&r­czet. A merczerizált és összezsugorodott gya­potból pergetés vagy sajtolás útján eltávo­lítjuk a felesleges lúgot és ezután egy nyujtó­gép két vaskarjára helyezik. Ezután a két kar ugyazon irányban lassan forgattatik és egymástól emeltyűnyomás vagy hydraulikus erő segítségével fokozatosan eltávolíttatik addig, míg a gyapot a megkívánt hosszat, körülbelül a nyersfonál eredeti hosszát vagy még nagyobbat elért. Most a nyújtókarok között elrendezett fecskendőcsövekből vizet fecskendezünk a fonalra, mely a nátronlúg­nak ezen hígítása közben még tovább is kinyújtható A hígítás közben a gyapot fe­szültsége lassankint csökken és további ki­mosásnál teljesen eltűnik. Hogy a lúg a fonálból jobban eltávolítható legyen, a fo­nalat még melegvízzel is lehet mosni. Ezután a gép nyujtókarjait újból közelítjük egy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom