12816. lajstromszámú szabadalom • Mottola csoportonként váltakozva beállítható feszítőpálczákkal

tőleg pálczáikkal együtt elállíttatnak, a mennyiben, ha az egyik kereket befelé, a másikat pedig egyidejűleg kifelé csavarol­juk, úgy az első kerék által befolyásolt feszítőpálczák kifelé, a második kerék által mozgatott pálczák befelé tolatnak, a mikor is az utóbbiakon fekvő fonalak és czér­nák a kifelé mozgatott pálczák áltak vé­tetnek át. így tehát a fonalak és czérnák fölfekvési pontjainak változtatását érjük el; az előbbi fölfekvési pontok az impregnál ás, merceri­zálás és festés behatása számára szabaddá tétetnek, míg az új fölfekvési pontok a fonalaknak vagy czérnáknak már kezelt ré­szein vannak. Mindkét rúdcsoportnak egyetlen hajtó­szerkezettel való működtetése czéljából a kézikerekek helyett kivánt esetben bár­mely megfelelő áttételt (csiga vagy csavar­kerekes hajtószerkezetet) alkalmazhatunk. SZABADALMI IGÉNY. Motolla csoportonként váltakozva beállítható feszítőpálczákkal, jellemezve az a mo­tolla-tengelyen szilárdan elrendezett b vezeték által add1 feszítőpálczákat hordó, radiálisan eltolható c c1 karok számára, melyek külön-külön h illető­leg h1 hajtórudak által i illetőleg i1 hüvelyekkel vannak összekötve, mely utóbbiak külön-külön kézzel vagy együt­tesen egy hajtószerkezet segítségével az a tengelyen akként tolhatók el, hogy a d vagy d1 páczacsoportok egyike radiálisan kifelé, a másika befelé moz­gattatik oly czélból, hogy a fölgöngyö­lített fonalak vagy czérnák fölfekvési pontjainak változtatása és ez által az impregnáló,mercerizáló, festő- vagy mosó­folyadéknak mindenütt egyenletes be­hatása lehetővé tétessék. (1 rajzlap melléklettől.) Pallas réazvönytársttsót: nyomdája ftudapeste<n

Next

/
Oldalképek
Tartalom