12785. lajstromszámú szabadalom • Készülék ruhaneműek kijavítására

horgos lemez vau elrendezve, mely bizo­nyos számú f1 horogban végződik és f szá­ránál fogva, a B szorító-keretnek F veze­tékeiben csúszhatik, mely mozgás biztosítá­sára a lefelé nyúló f2 karimák szolgálnak. (1. és 2. ábra). Ezen FL horgos-lemez azonkívül f3 nyúl­ványokkal bír, melyek a B szorító-keret oldalfalaiba vágott fl hézagolásokba nyúl­nak és melyeknek ki vagy bekapcsolódása a szintén fémlemezből készült rugalmas FL lap által eszközöltetik. Ily módon az F1 horgos-lemez kellő beállítása által, a fona­lak a lyuk nagyságának megfelelő hossz­ban feszíthetők meg, a mennyiben ezen fo­nalak a két szemben fekvő horogsor közt foglalnak helyet. (4. ábra). A készülék kezelése következő módon történik. A szövetet az A tartó-keret és B szorító-keret közé fogjuk és a szemben fekvő két horogsor egymástóli távolát a ki­javítandó helynek megfelelően állítjuk be. A fonal végét aztán a lyuk szélébe öltjük, illetve erősítjük be s fölváltva vezetjük a szemben fekvő horgok között mindaddig, míg a kijavítandó hely teljesen el van födve (4. ábra). Ez által a D2 rúgó által föl­felé nyomott l)1 horgoslap e horgai által tartott fonalsor a c horgok által tartott fonalsor fölé jut, s az ily módon képezett szádon a vetülékfonalat behúzhatjuk. Egy behúzás után a D1 horgos-lapot lenyomjuk s már mo3t az ily módon képezett ellen­kező értelmű szádba vezetjük be a tűt, a második behúzás számára. A szád-képzést fölváltva folytatjuk s a fonalat minden be­húzás után egyúttal a szövetbe is betűzve, a ruhadarabon lévő lyukat teljesen besző­hetjük. Ha ez megtörtént, az F1 horgos­lapot F vezetékéből kihúzzuk s fölfelé for­gatjuk a 2. ábrában pontozottan föltűntetett helyzetbe, mi által a fonalakat szabaddá tesszük, minekutána a szövetet a szemben fekvő horogsoroktól már könnyen megsza­badíthatjuk. A fonalvégeket végül ollóval lenyírjuk. SZABADALMI IGÉNY. Készülék ruhaueműek kijavítására, jelle­mezve az a1 kimetszéssel ellátott A tartó­keret és az erre illeszthető megfelelő b1 kimetszéssel ellátott B szorító-keret által, melyek a ruhadarab befogására szolgálnak, továbbá a c horgokkal ellá­tott fix C hörögtük és az e horgokkal bíró lenyomható D1 horog-lapok által, melyek a fonal fölvételére és a szád képzésére szolgálnak, végül a B szorícó­keret másik végén elrendezett, s ennek hosszában eltolható F1 horgos lemez ál­tal, mely a fonalak kifeszítésére szolgál. (2 rajzlap melléklettel.) l'ALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPKSTUN

Next

/
Oldalképek
Tartalom