12769. lajstromszámú szabadalom • Ablakkeret

részek alkalmazása esetén ; továbbá itt csak egyszerűen szögletbe metszett fát kell alkal­mazni, mi által a keretnek függélyesen álló részei fölső végükön a harántrészek által befödetnek és ekként nedvesség és rothadás ellen meg vannak védve. Azonkívül ezen ablakkeretek tömítőanyag nélkül is jobban zárnak, mint a szokásos nagyobbméretű részekből alkotott keretek. Az 1. és 2. ábrákban alkalmazott csavar­kötés azon előnnyel jár, hogy magát a keret­részt nem kell csavarmenetekkel ellátni és hogy ez ennélfogva tartós, továbbá hogy a keretrészek kiszáradásakor csak a csavaro­kat kell meghúzni, hogy ezen állapotban is a keretrészek szoros hozzáfekvését illetve befeszítését, legalább a hüvelyk egyik olda­lán elérjük és hogy ez utóbbinak kétoldalas részét a rajtuk átjáró csavar segélyével tar­fós összeköttetésben és sík állapotban meg­tartsuk és ez által merevítsük. A 3. és 4. ábrákban ezen csavarkötés nem szükséges, mivel itt a fának esetleges beszá­radásánál a két g h rész az i csavar meg­húzása által egymáshoz közelíttetik, úgy, hogy azok a közöttük lévő keretrészt szoro­san befogják. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Ablakkeret, jellemezve megfelelő szög­letszerű, egy vagy több részből álló, teknő- vagy ?7-alakú keresztmetszettel bíró c g h sarokpántok által. 2. Az 1. alatt igényelt ablakkeretnél csavar­kötés a c sarokpánt és a b keretrész között, jellemezve egy a sarokpántnak két szemközti falát összekötő e csavar által, melynek f csavaranyja a keretrészbe van ágyazva. (1 rajzlap melléklettel.* Pallas részvény társasát! nyomdája Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom