12732. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék drótbetétes üvegtáblák előállítására

ugyan, de az utóbbinak az üvegtömegbe való beszorítása ismét csak hengerléssel idéztetik elő, tehát nem egyidejűleg, hanem egymás­után történik a tábla különböző pontjain, amit fönt hátrányosnak tűntettünk föl. Az új eljárás már most abban áll, hogy az iiveg­tömegnek képlékeny fölületté való kihenger­lése oly módon végeztetik, hogy ezen hen­gerlés következtében a képlékeny fölület egy nyomókészülék alá kerül, mely az egy vagy többrendbeli dróttestet nyom egyide­jűleg és egyformán a tábla egész fölületen a képlékeny tömegbe, mely a beágyazott betét fölött elzáródik és mely azután ismert módon préselés vagy hengerlés által kisimít­ható. Ez az eredmény legegyszerűbben az öntőasztalnak az üvegtáblával együtt a henger alatt a régi helyzetbe való visszavi­tele által érhető el. Az új eljárás legalkalmasabb végrehajtá­sára szükséges: 1.' egy mozogható öntő-illetve kihengerlő­asztal, egy fölötte alkalmazott oldalirány­ban el nem mozdulható hengerrel, mely alatt a mozgóasztalon lévő kiöntött tömeg­nek kihengerlése megy végbe; 2. egy nyomókészülék, mely a hengerlő asztalhoz viszonyítva oly módon van elhe­lyezve, hogy az utóbbi a hengerlő művelet végbevitele után a kihengerelt és még kép­lékeny üvegtáblával a nyomóküszűlék alatt áll meg. A nyomókészülék, mely lényegében egy egyetlen vagy egy megosztott, szilárd vagy mozogható léczekkel bíró lemezből, vagy •pedig léczes keretből vagy rácsszerkezetből áll, oly készülékkel van ellátva, mely a lemezt, a lemezrészeket, a léczeket vagy a rácsszerkezetet lebocsátja. Mielőtt a kihengerelt, még képlékeny fölület a nyomókészülék alá kerülne, az ellőbbinek munkafölülete alatt az össze­függő darabot vagy különálló részeket képező betéttel kell elhelyezni és úgy rögzíteni, hogy a képlékeny lemeznek a munkafölület alá való jutása se gátoltassék és a drótbetét vagy a drótbetétek a benyomás foganatosí­tására készen legyenek. A drótbetét vagy drótbetétek megerősítése legegyszerűbben az által érhető el, hogy egy a mozgató mechanizmussal kapcsolatban lévő, általa kikapcsolható szorítókészüléket, oldalléczeket, csavarokat, fölfüggesztést stb. alkalmazunk, vagy pedig az által, hogy a mun­káló fölületegészben vagy részben egy elektro­mágnes sarkfölületét képezi, mely elektromág­nes a dróttest vonzása és megfogása czéljából gerjesztetik, illetve annak elbocsátása czél­jából az áramkörből kikapcsoltatik. Az áram­kör zárása és nyitása kézzel vagy önmű­ködőlég a nyomókészülék mozgatása által történhetik. Az által, hogy egy kihengerelt föltiletbe való beágyazás egyidejűleg az egész fölü­letre kiterjedő nyomás következtében törté­nik és hogy a beágyazandó tárgynak a nyo­mókészülék munkáló fölületen való megtar­tása czéljából mágneses erőt alkalmazunk, lehetővé válik nevezetesen az is, hogy az üvegfelületbe egyes meghatározott alakú drótbetéteket ágyazzuk be, a mint ez előre meghatározott méretű és formájú ablak­folületeknél, például fölső világításnál, ívek által határolt vagy tojásdad alakú abla­koknál kívánatos. Ekkor nem szükséges, hogy később, midőn ez iivegfölület egyes darabokra lesz tagolva, a drótbetét is szétmetszessék, mely szétmetszés mindig több-kevesebb nehézséggel jár és annyiban is hátrányos, hogy a dróttest az üveglemez határfölliletéig ér és itt a légköri befolyás­nak ki van téve. Az egy vagy több részből álló drótbetét­nek a kihengerelt táblába való bepréselése egy. legczélszerűebben elektromágnesekkel ellátott sima présfölületű préslemez által is történhetik. A drótbetét vagy betétek akkor csak anyira lesznek bepréselve, amennyire ezen testek vastagsága megengedi. Ez után a drótbetét vagy betétek fölött egy második üvegréteg állítható elő az által, hogy a kihengerelt üvegtáblára a henger előtt üvegtömeget helyezünk el és az öntő­asztalt az előbbeni helyzetébe visszavisszük, mikor ez a második üvegréteg kihengerlődik. A hengert e czélból oly módon kell elren­dezni, hogy azt azonnal az első üvegréteg ellőállítása után annyival föl lehessen emelni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom