12696. lajstromszámú szabadalom • Nyeregtartó kerékpárok számára

letének lehetőleg megfelel, míg alsó fölii­lete a 1) golyók görbületének felel meg, mely golyókon a szán nyugszik. Ezen el­rendezés a szánnak és ezzel a nyeregnek előre, hátra és a rajzot tekintve jobbra és balra való szabad mozgását teszi lehetővé, a hol is a súrlódás a legcsekélyebb mér­tékre van csökkentve. Az oldalas mozgás egyrészt a G vezetőhasítéknak széleivel érintkezésbe jövő F kar és másrészt a G hüvelyben kiképezett oldalas H1 fokok által határoltatik, melyekhez az E szánnak oldal­szélei hozzáfekszenek. Az előre és hátra irá­nyuló mozgás az A hüvelynek illető végei által határoltatik; a hüvelyben elül és hátul a gummiból vagy más hasonhatású anyag­ból készült ./ ütközők vannak elrendezve? melyekbe az E szánnak végei ütköznek. Ezen ütközők a csavarmenetes K süvegek által, melyek a hüvely végeire csavarolva annak lezárására szolgálnak, helyzetükben megtartatnak. Magától értetődik, hogy ezen zárást csavarmenetes dugaszok segélyével vagy más módon is foganatosíthatjuk. Hogy az egész E szánt az A hüvelyből kivehessük, a fölső hüvelyfal egyik oldalát a G vezetőhasíték meghosszabbításában ki­húzhatóan rendezhetjük el és ezen czélból Zrnél vezetőhornyokban csúsztathatjuk, a hol is a hüvelynek ezen része köréje fektetett gyűrűk segélyével összefogható. A 3. ábrában bemutatott foganatosítási alaknál az A hüvely belsejében mozgatható szán köralakú keresztmetszettel bír és go­lyókkal van körülvéve. A B szárat, a helyett, hogy, mint az 1. ábrában, az A hüvely közepén, annak egyik vége közelében is el­rendezhetjük, a mikor is a nyeregtartónak a föltűntetett alak helyett a szintén szo­kásos | alakot adhatjuk. Egy másik, bár kevésbé czélszerű foganatosítási alak abban állhatna, hogy a golyók helyett görgőket rendeznénk el. SZABADALMI IGÉNY. Nyeregtartó kerékpárok számára, jellemezve egy A hüvely és egy az utóbbiban D golyókon úgy hosszirányban eltolható, valamint két oldalt ringatóan mozgat­ható E szán által, mely egy fölfelé nyúló F karral a hüvelynek G hosszhasítéká­ban vezetődik, úgy hogy az ezen kar­nak egy H toldatára erősítendő nyereg a kerékpáros mozgásait minden irányban követheti. (I rajzlap melléklettel.) ^>ALLA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom