12675. lajstromszámú szabadalom • Újítások ellenőrző zárakon vasúti teherjárművek számára
rögzített állásban van-e a B zárretesszel az i csap segélyével egy a zárszekrényben az i1 csapszög köriil forgatható 1 jelzőkorong van csuklósan összekötve (1. és 5. ábrák), mely a zárretesz mozgásait követve az egyik vagy másik irányban ellendíttetik és melynek mindenkori állása a zárszekrény mellső falán lévő /2 hézagoláson át (3. és 5. ábrák) látható. Ezen korongnak egyik fele pl. fehér, másik fele pedig piros, úgy, hogy az i nyílás előtt lévő fehér szín pl. a záróállást és a vörös szín a zárretesznek rögzített állását jelzi. A leírt és a rajzokban bemutatott ellenőrző zár vasúti teherkocsikon kívül más elzárandó helyiségeken is alkalmazható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Zárható becsappanó horoggal és eltolható ellenőrzési jegytartóval bíró ellenőrző-záraknál, egy az A becsappanó horognak a forgási tengelyén lazán elrendezett, az F tartónak f1 csapszögére ható H emeltyű, mely zárt horognál az a tengelynek egy «3 toldata által a tartóval együtt megemelten tartatik, a horog nyittatásánál ellenben ellendíttetik. mi által a tartó az f ellenőrzési jegy kicseréltetését lehetővé tévő állásban a zárszekrényből kitolatik. 2. Az 1. alatt igényelt ellenőrző zárnál a zárretesznek a nyitott állásban való rögzítésére egy a d kulcstövisen megerősített D emeltyű, mely az e1 kulcsszakállnak a d1 bütyök 5 toldatára gyakorolt hatása folytán előidézett ellendítésénél mellső 3 végével a C zárreteszemeltyűnek 4 toldata mögé nyúl és azt fogva tartja. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt ellenőrző-zárnál egy szerkezet, mely jelzi, vájjon a zárretesz működésben vagy működésen kívül van-e és a mely egy az i1 csapszög körül forgatható és a B zárreteszszel i csapszög által csuklósan összekötött I jelzőkorongból áll, mely a zárretesz által az egyik vagy másik irányban ellendíttetik és melynek mindenkori állása egy a zárszekrényben elrendezett i2 hézagolásban látható. (2 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.