12618. lajstromszámú szabadalom • Készülék gázlámpáknak előre meghatározott időpontban való mérséklésére és eloltására

- 2 kézzel vagy láncza segélyével a nyíl irá­nyában forgatjuk, mi által a rúgót fölhúzzuk, a mikor is a H bütyök a C gombra nyo­mást gyakorol és a B szelepet nyitja, úgy, hogy gáz áramolhat a lángzókhoz. Mihelyt a rúgót szabadon bocsátjuk, a G korong a nyíl irányában forog (2. ábra), még pedig oly sebességgel, mely az óramű által szabályoztatik és mindaddig, a míg az / kar a B szelepet, a C gombra ütődvén, zárja és a vezeték által táplált lámpák elolta­tását foganatosítja. Ha a készüléket elektromos világítási berendezés számára akarjuk alkalmazni, ak­kor a gázszelepet csak oly árammegázakítóval kell helyettesíteni, mely a rúgó fülhúzásakor az áramot zárja és az I karnak ellenkező irányú mozgása által akként állíttatik el, hogy az áramkört megszakítja. A 4. 5. és 6. ábrákban föltűntetett foga­natosítási alaknál a gázvezetékbe a két fu­rattal ellátott L csap van beiktatva, mely­nek kúpja a két M és N kart hordó tol­dattal bír. A G korongnak tengelyén két I és J kar forgatható, melyek közül az egyik 1 hosszabb, mint a másik J. Ezen karok a G korongon állítócsavarok segélyével külön­féle égési tartamoknak megfelelő állásokban rögzíthetők. Az L csap kúpjában az I hossz­csatorna van elrendezve, nely a két I1 Z2 haráDtcsatornával közlekedik (7. ábra). Az la csatorna tágabb mint az l1 csatorna és ezen csatornáknak a szelepházban két furat felel meg, melyek azután két külön P és Q gázvezetékben torkolnak, mely utóbbiak külön lámpacsoportokat táplálnak. A készülék ezen foganatosítási alakja a következőképen működik: Miután az 1 és J karokat a G korongon a két lámpacsoport kivánt égési tartamának megfelelő állásokba pl. 7 és 8 hoztuk, a beállítóláncz segélyével a G korongot a nyíl irányában forgatjuk, a- mikor is annak a H bütyke az M karba ütközik és ez által a csapkúpot akként forgatja el, hogy mind­két P és Q vezeték hozatik összeköttetésbe az A csővel és így mindkét lámpacsoport működik. Ezen forgatásnál a rúgó fölhúza­tott és az már most a G korongot az óramű közvetítésével visszafelé forgatja. A rövidebb J kar ekkor, pl. három óra múlva, az .V/ karba ütközik és az L csapot annyira for­gatja el, hogy a csapkúpnak a P csőhöz vezető l1 csatornája elzáratik és így az egyik lámpacsoport eloltatik. Az l2 csatorna azon­ban még továbbra nyitva marad, hogy a Q cső által táplált második lámpacsoport­nak teljes, vagy mérsékelt égését lehetővé tegye, a mi csak az /2 csatornának kereszt­metszetétől függ. Az óramű további mozgá­sánál hét óra múlva az 1 kar az N karba üt­közik és a csapkúpot annyira forgatja el, hogy Q cső is elzáratik, tehát a második lámpa­csoport is eloltatik. Ha egy első lámpacso­portot bizonyos időpontban mérsékelni aka­runk és csak azután kioltani, akkor a Q csövet elzárjuk és egy csatornát rendezünk el, mely a P csövet a Q csővel összeköti és az S csavar segélyével tetszés szerint szűkíthető. Mihelyt a J kar az L1 csatornát el­zárja, Z2 -ből gáz áramlik l1 - be és a P csőbe. Később azután az /a -őn való gázáramlás is az 1 kar által megszakíttatik. A P és Q csövek mindegyike, miközben az L csap záró állásában van, a csapkúpnak egy kis furata által annyi gázzal tápláltatik, a mennyi egy állandóan égő gyújtólángocskának fönn­tartására szükséges. A zárócsap helyett tolattyút, vagy más zárószelepet is elrendezhetünk. Villamos világítás esetén megfelelő kapcsolószer­kezeteket alkalmazunk, melyek az 1 és J karok által működtetnek és melyek a lámpa­csoportok áramköreinek zárását illetőleg meg­szakítását foganatosítják. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék gázlámpáknak előre meghatá­rozott időpontban való mérséklésére és eloltására, mely készülék oly E óramű­ből áll, mely egy tengelyén G korongot hordó F rúgó által hajtatik, mely koron­gon egy I kar tetszőleges állásban rög­zíthető, továbbá egy B gázszelepből, melynek C gombja az F rúgónak fölhú­zásánál a G korongnak H bütyke által megnyomatik. úgy hogy ez által a B szelep kinyittatik, míg az I karnak a G

Next

/
Oldalképek
Tartalom