12570. lajstromszámú szabadalom • Javítások mótorkocsikon

2 — A födőlemezek két vagy több csavarosan, vagy más alkalmas módon egymással össze­kötött részekből állhatnak, vagy azok csuk­lókkal is lehetnek ellátva, pl. a 2. ábrában az L betűvel jelölt helyen, úgy, hogy csak egy oldalt kell a K csavarok és csavaranyák eltávolításával, összeköttetésüket fölbontani, aztán a lemezt a csukló körül pl. tisztítás, olajozás stb. czéljából elforgatni. Világos, hogy a védőlemezek mindegyike karimákkal ellátható, így a 3. ábrában a C lemeznek is C1 karimája van, a helyett, hogy csak az E lemez bírna karimával. Ezen esetben az E lemez a C1 karima elé nyúlhat, mint a 3. ábrán pontozott vonalak­ban látható, vagy az is egy a C1 karimán belül az E1 karimával bírhat. Az E lemez a tengelyhez bármely alkalmas módon fog­lalható. A rajzokban egy M korong segélyé­vel van ez keresztíilvive, melyhez az E lemeznek szélei csavarolva vagy szögecselve lehetnek. A bevezetésben említett másik találmány a 2. rajzlapon van bemutatva. Ez a motor­kocsi motorának tengelyéről a mozgásnak a hajtott tengelyre való átvitelére vonat­kozik, pl. kúpkerekek és egy keresztrúd közvetítésével egyúttal valamennyi olyan összeköttetésekre is, melyeknél sok esetben kívánatos, hogy a hajtó és hajtott tengely között a távolság változtatható legyen. így pl. a mótor a kocsitesthez van erősítve, mely a hajtott tengelyekhez képest rúgok alkalmazása folytán szabadon mozoghat és így a mótor hajtótengelyének a hajtott ten­gelyektől való távola változó. Eddigelé ilyen tengelyek összeköttetéseinél általán rúgókat alkalmaztak, melyek azonban könnyen meglazulnak, nagyon gyorsan kop­nak és szakadnak. Ilyen rúgók alkalmazásá­nak hátrányait elkerülendő, a jelen talál­mány szerint a keresztrúd két részből készült, melyek egymásban teleszkopcső­szerűen eltolhatók. Ezen szerkezetek az 5. 6. ábrákban vannak bemutatva, melyekben 5. ábra az összeköttetésnek síkmetszete és 6. ábra annak keresztmetszete az 5. ábrá­nak Y—Y vonalán át. A keresztrúdnak egyik Q része a Q2 csőtoldatba megy át. A másik Q1 rúd a Q2 cső belső kereszt­metszeti alakjának megfelelő keresztmet­szettel bíró Q3 csappal bír, mely a Q2 hüvelybe könnyen belenyúlik és abban hosszirányban könnyen csúszhatik, ezáltal a hajtó és hajtott részek között változó távolságot tartva fönn. A Q2 cső belső keresztmetszete és a benne csúszó Q3 csap alakjai olyanok, hogy egyik a másik nélkül nem foroghat. A két részből való rúd ugyanazon szilárdsággal bír, mintha a keresztrúd egyben készült volna, míg ellen­ben a rúgók alkalmazásánál az átvitel szilárdsága a rugóknak erejétől függ, melyek többnyire gyöngébbek, mint maga a rúd. Ha az épen leírt szerkezetnél, vagy bár­mely más esetben, midőn egy ily kereszt­rúd a mozgást oly tengelyek között közli, melyeknek távolai időről-időre változnak, kívánatos oly eszközökről gondoskodni, hogy a rudaknak két végein levő R és S ágya­zások egymáshoz viszonyítva és eltekintve a bennük ágyazott hajtó és hajtott részek­től, folyton ugyanazon tengelyvonalban legyenek. E czélból a két R és S ágyazá­sokat is kössük össze üres, teleszkopikusan egymásba tolt T TL darabokkal, melyek legczélszerűbben a Q Qx rudakat burkolják. Ezen teleszkopikusan összekötött részek bármely tetszés szerinti alakkal bírhatnak, de a gyártás könnyebbsége czéljából. leg­czélszerűbb lesz azokat az 5. ábrában bemutatott T T1 hengeres csövekből alkotni, melyek egyike T1 egyik végén egy T2 toldattal bír, míg másik végén egy T3 kari­mával vagy más valamiképen, csavarosan van az S ágyazáshoz megerősítve, míg a másik T* rész mintegy csapot képez, mely végével a T2 csőtoldatban hossziránt elcsúsz­hatik és a Tl karima segélyével van az R ágyazáshoz megerősítve. Ezen elrendezés által a Q Q1 teleszkopikus tengely szilárd­ságában fokoztatik. Ha a teleszkopikus Q Q1 keresztrúddal összekötött hajtómű U V szekrényekbe fog­laltatik. pl. piszok behatolásának megaka­dályozására, a fönt leírt T T1 csöves össze­köttetés vízmentesen kapcsolható azon szek­rényekhez, melyeken keresztül a keresztrúd

Next

/
Oldalképek
Tartalom